Button szerint Verstappen rosszul jött ki abból, hogy ellenszegült a Red Bullnak – F1VILÁG.HU – F1világ.hu

Verstappen a 6. helyen autózott az interlagosi futam hajrájában, a csapat pedig megkérte őt arra, hogy engedje el maga mellett csapattársát, Sergio Perezt, aki továbbra is harcban van az egyéni pontverseny 2. helyéért. Verstappen viszont megtagadta a kérést, mondván, „megvannak az okai” arra, hogy miért nem teszi ezt meg.

Az okokról nem beszélt a holland, ám médiajelentések szerint Verstappen azért rághatott be Perezre, mert feltételezése szerint a mexikói szándékosan ment a korlátnak a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, megfosztva őt a javítás lehetőségétől.

Hirdetés

Jenson Button szerint nehéz ítéletet mondani az ügyben, nem tudjuk ugyanis, hogy valójában mi is történt korábban a két versenyző között. Szerinte azonban Verstappen reputációjának nagyon jót tett volna, ha „alamizsnát” dob Pereznek.

„Engem jobban lenyűgözőtt Checo mondandója, imádom – ’ez is mutatja, ki ő valójában’” – mondta Button. „Nehéz ügy, mert csak az egyik oldalt hallottuk, az okokat nem ismerjük.”

„Nem jött ki jól a dolog, és amikor az ember azt hallja, hogy ’nem engedem el magam mellett, megvan rá az okom’, viszont az okokat nem ismerjük meg, akkor azt gondoljuk, hogy Max önző, nem gondol a csapatra és a csapattársára.”

„Hallottam valamit a médiában, nem tudom, hogy tény-e, de azt hiszem, a Monacói Nagydíj időmérője miatt volt nagyon dühös, ahol Checo a falban kötött ki. Talán ez volt az oka annak, hogy nem adta oda a pozícióját Checónak, az az eset ugyanis ártott az ő monacói időmérőjének, és talán azt gondolta, Checo könnyebben megtalálta a falat, mint kellett volna.”

Button azt sem teljesen érti, a Red Bull miért kérte meg Verstappent arra, hogy álljon félre Perez elől, ha korábban már ismerték a holland érveit.

„Max annyira jól kijöhetett volna ebből: a világbajnok elengedi a csapattársát, hogy az harcolhasson a bajnokság második helyéért. A Red Bullt kellene megkérdezni. Ha megvitatták ezt korábban, ahogy Max mondta, akkor miért kérték meg őt a versenyen arra, hogy tegye meg? Úgy tűnik, mintha nem beszélték volna át rendesen a versenyhétvége előtt, és ez tűnik a nagyobb problémának. Úgy fest, a Red Bull egy olyan helyzetbe sodorta magát, ami abszolút negatív marketinggel jár.”

„Nagy kár érte, mert szerintem tökéletes vége lehetett volna a versenynek. Az a hiba, amit a verseny korábbi szakaszában láttunk a Lewisszal való ütközéskor olyasvalami, amit nem akartunk látni, de ha úgy jött volna ki belőle, hogy „tessék, Checo, itt van néhány pont, így második leszel a bajnokságban, mi végzünk az első két helyen’, az lenyűgöző lett volna. De nem így alakult a történet.”

Neked Ajánljuk