Botrányt hozott a vizes vb első éremátadója – videó – hvg.hu

Az ausztrál Mack Horton tüntetett a doppinggyanúba keveredett riválisa, a kínai Szun Jang ellen.

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadás alatt nem volt hajlandó felállni a dobogóra, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Horton évek óta hangos kritikusa Szunnak, három éve a riói olimpián egyszerűen “doppingos csalónak” nevezte riválisát.

Mostani akciója után álló ováció fogadta Hortont, miután visszatért a sportolók szállására – árulta el a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Lilly King, aki a napokban szintén elítélte azokat a versenyzőket, akik tiltott szerekkel élnek. “Amikor besétáltunk az étkezőbe, hatalmas üdvrivalgás tört ki. Nagyszerű volt látni, hogy a sportolók egységesek ebben az ügyben és támogatják. Nem hiszem, hogy a nemzetközi szövetségben kiállna a versenyzőkért, így hát a versenyzőknek kell kiállniuk magukért” – idézte az úszót a The Guardian.

Ahogy korábban megírtuk, Szun legutóbbi ügyéről annyit lehet tudni, hogy a vádak szerint csapatának egyik tagja összetörte a doppingellenőrök által levett fiolákat, ám az ügyben egyelőre semmilyen büntetést nem szabtak ki rá – formális hibákra hivatkozva.

Horton akcióját nem büntette a FINA.

Reagált viszont rá Szun:

Hogy engem nem tisztelt meg, az rendben van, de hogy Kínával szemben is tiszteletlen volt, az szomorú.”

Az ügy kapcsán megszólalt Kozma Dominik, aki a második napon, hétfőn éppen az immáron tízszeres világbajnok kínai mellett úszott az előfutamban, végül ki is engedhetett és a nyolcadik idővel jutott tovább. Arról beszélt, hogy a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok kínai gyakorlatilag a teljes úszótársadalom számára ismeretlen. “Ezt az embert ignorálni kell. Egy szót nem beszéltünk vele soha, ő az egyetlen, akit hárman öltöztetnek, mindig egy másik úszó hozza helyette az akkreditációs kártyáját. Azt gondolom, egész Kína mögötte áll.”

Azt is pedzegette Kozma, hogy a FINA kettős mércét alkalmaz, ha Szunról van szó. “Ha én kétszer nem jelenek meg, akkor azonnal eltiltanak, nemcsak hat hónapra, hanem legalább két évre. Utána pedig még a szövetség is úgy megbüntetne, hogy az életben soha többet nem tudnék visszatérni” – fogalmazott. Hozzátette, nem érti, miért mindig a kis országokkal statuálnak példát.

Neked Ajánljuk