Bombameglepetés: viselkedése miatt nem nevezi gólvágóját a Fradi az El-be – Index.hu

Franck Boli először kapott meghívót az elefántcsontparti válogatottba, így jelenleg a nemzeti csapat edzőtáborában tartózkodik. Elefántcsontpart pénteken Mozambikban lép pályára világbajnoki selejtezőn, szeptember 6-án pedig Kamerunt fogadja majd.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a Kisvárda elleni vereség után Peter Stöger bizonyítványt osztott, és nevelési célzattal még a keretbe sem nevezte a 27 éves támadót a Slavia Praha elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn.

Stöger utána úgy nyilatkozott, hogy a csatár  hozzáállása változott és jól teljesített a tréningeken, amivel visszaszerezte a helyét az együttesben.

A zöld-fehérek múlt szombaton 4–2-re legyőzték a Debrecent a Goupama Arénában, de Boli még a kispadon sem volt ott.

Úgy tudjuk, a csatár még a bajnoki meccs előtt, pénteken külföldre utazott – ráadásul engedély nélkül –, sőt, valótlan információt közölt a klubbal távolléte miértjéről.

Egyébként nem ez az első furcsaság Bolival kapcsolatban az utóbbi időben. Múlt héten ő volt hivatalos a Young Boys elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatóra, ám fél órát késett az eseményről, amelyen így részt sem vett végül.

Információink szerint a klub alaposan megbünteti a játékost, akit az Európa-ligába sem nevez be.

Nos, a jelek szerint az osztrák szakember legalább annyira kemény a renitens játékosaival, mint Szerhij Rebrov, aki Böde Dánielt vagy Davide Lanzafamét is kitette a keretből, amikor úgy érezte, nem megfelelő az edzésmunkájuk vagy a hozzáállásuk.

Boli egyébként nem teljesít rosszul, hat tétmeccsen négy gólja van az idényben, azonban Stöger döntése is arról árulkodik, hogy legyen szó bárkiről, szerezzen bármennyi gólt, a Ferencvárosnál a fegyelem a legfontosabb és egyetlen játékos sem állhat a klub fölött, élhet vissza a bizalommal.

A támadó 2019-ben érkezett a magyar fővárosba, az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt szerint jövő nyáron jár le a szerződése. Az FTC-ben 83 mérkőzésen 30 gólt szerzett eddig.

Az ügyben kerestük a Ferencvárost, de a klub nem kívánta kommentálni információinkat.

Neked Ajánljuk