BL-EL: Mind a négy magyar csapat továbbjutott a második körbe – csakfoci.hu

Az odavágó 5-1-es eredménye rányomta a bélyegét a Fehérvár Felcsúton rendezett “hazai” találkozójára. A telt házas mérkőzés első perceiben rögtön magához ragadta a kezdeményezést a magyar csapat, a 8. percben Scepovic révén akár vezetéshez is juthattak volna, ám hiába dekázott szépen a csatár háttal a kapunak, lefordulását követően a lövés egy védőről kipattant. A 16. percben Petrjak is mutatta magát: Kovács pontos átadását durrantotta fölé a jó ütemben érkező ukrán játékos. Az új igazolás elfutásaival, és váratlan cseleivel az első félidő végéig rettegésben tartotta a Zeta játékosait, akik így nemigen jutottak túl a félpályán, inkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt.

A második félidőben szintén inkább az egyéni megoldásoké volt a főszerep hazai részről, a legnagyobb fehérvári lehetőségnek Hadzic 55. percben eleresztett 25 méteres lökete számított – igaz, ezt jókora bravúrral kellett kiütnie a Zeta kapusának. Az első montenegrói lövésre a 69. percig kellett várni, ekkor Elek hibázott nagyot, majd az egymásra váró védők között eldurrantott lövést Kovácsik védte bravúrral, a kipattanót pedig az első találkozón gólt szerző Goranovic lőtte centikkel mellé. A vérszemet kapó vendégek nem figyeltek eléggé az első félidőben aktívan játszó Petrjakra, kinek megindulását csak sárga lapos szereléssel tudta megakadályozni D. Vukcevic, és mivel a Zeta-játékosnak már volt lapja, elhagyni kényszerült a játékteret. Az emberhátrány tudatában még kevesebbet kockáztattak a montenegróiak, így gól nélküli döntetlen lett a végeredmény.

A Fehérvár ellenfele a lichtensteini Vaduz FC lesz a következő körben.

MOL Fehérvár FC – Zeta 0-0 (Összesítés: 5-1)

Piros lap: D. Vukcevic (Zeta, 74.)

A Kukesi elleni első mérkőzés második félidejének harciassága nyomokban sem volt tapasztalható a Lokin a kezdés után, már az 5. percben lőni engedték az ellenfelet, szerencsére Rama próbálkozása messze elkerülte a kaput. A debreceniek Trujic szólója után a 9. percben még lehetőséget tudtak kialakítani, de a 17. percben már a Kukesi örülhetett: egy belöbbölésnél Ferenczi maradt le, így a betörő Ethemi a tehetetlen Nagy Sándor mellett a kapuba tudott lőni (1-0). A bekapott gól némiképp felrázta a vendégeket, akik Zsóri révén többször veszélyes helyen tudtak szabadrúgásokat, és az ellenfélnek szóló sárga lapokat kivívni. A szünethez közeledve talált magára egyre inkább a Loki: előbb Varga Kevin lepte meg az alapvonaltól a Kukesi kapusát, majd Szécsi és Trujic lövésénél kellett tornáznia Frasherinek.

A szünet után kis híján gyorsan bajba került a Loki: a 48. percben Nagy Sándornak kellett emberfeletti bravúrt bemutatnia Ethemi ziccerénél. A kapusteljesítmény meg is hálálta magát rövidesen: egy szögletnél maradt lent Szatmári, akivel nem foglalkoztak a hazai védők, olyannyira, hogy még akkor is üresen hagyták, amikor már talpra állt, így egy beadás után könnyedén a kapuba passzolhatott a Loki-védő az 58. percben (1-1). A hazaiak edzője próbálta ugyan feltüzelni csapatát, a Kukesi játékosokon látszott, elengedték a továbbjutást: a 71. percben még Nagy Sándornak újabb két nagy bravúrt kellett bemutatnia, a hajrában azonban már nem fenyegette komoly veszély a Loki kapuját.

A DVSC ellenfele az olasz élvonalbeli Torino lesz a következő körben.

Kukesi – DVSC 1-1 (Összesítés: 1-4)

Gólszerző: Ethemi (17.) ill, Szatmári (58.)

Honvéd: Megszenvedtek a litvánok ellen, jöhet a román csapat

Neked Ajánljuk