BL: „A büszkeség nem elég” – ez a madridi szemlélet a Barca kieséséről – Nemzeti Sport

A két nagy barcelonai sportlap, a Sport és a Mundo Deportivo szerint is emelt fővel búcsúztak Lionel Messiék a Bajnokok Ligájától, melynek nyolcaddöntőjében a három héttel ezelőtti, 4–1-es hazai vereség után idegenben 1–1-es döntetlenre végeztek a Paris Saint-Germainnel. A madridi AS picit másként közelítette mag a katalán sztárcsapat kiesését.


Hirdetés

Ángel Di María és Lionel Messi két jó barátként ölelte át egymást a meccs után (Fotó: AFP)
A Sport csütörtöki címlapja

A Sport és a Mundo Deportivo is azt emeli ki a csütörtöki címlapján, hogy az FC Barcelona emelt fővel esett ki a Bajnokok Ligájából, hozzátéve, hogy Ronald Koeman együttese Párizsban megmutatta a valódi arcát, és teljesítményével bizonyította, még mindig versenyképes a nemzetközi színtéren.

A Sport kiemeli, Messi kimaradt tizenegyesét Verratti bemozdulása miatt újra kellett volna rúgatni, továbbá hangsúlyozta Keylor Navas, a PSG kiválóan védő kapusa szerepét. A Sport arról is a vezető hírei között számolt be, hogy a Barca a szerdai információk szerint formális ajánlatot tett Sergio Agüerónak, a Manchester City lejáró szerződésű argentin csatárának.

„A büszkeség nem elég” – írja címlapján kissé csipkelődően a madridi AS, amely Mbappét és Navast jelölte meg a párizsi siker kulcsaként a nagy mezőnyfölényben játszó Barcával szemben. Az AS mellett a másik nagy fővárosi sportlap, a Marca sem felejti el megemlíteni, hogy a katalánok 2007 óta először nem jutottak be a BL-ben a legjobb nyolc közé, de utóbbi lapnál nem a Barcelona kiesése a címlapsztori, hanem az Atlético szerdai bajnoki győzelme az Athletic Bilbao felett.

„Navas a Messiás” – méltatta a meccs emberét a címlapján a L’Équipe.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–FC Barcelona (spanyol) 11 (11)
Párizs, Parc des Princes, zárt kapuk mögött. Vezette: A. Taylor (angol)
PSG: Navas – Kimpembe, Gueye (Danilo, 59.), Marquinhos, Kurzawa (A. Diallo, a szünetben) – Draxler (Di María, 59.), Paredes, Veratti (Rafinha, 84.), Florenzi (Dagba, 76.) – Mbappé,  Icardi. Vezetőedző: Mauricio Pochettino
BARCELONA:
 Ter Stegen – Dest (Trincao, 66.), Mingueza (Junior Firpo, 35.), Lenglet, Jordi Alba – F. de Jong, Busquets (Moriba, 79.) – Pedri (Pjanic, 79.), Messi, O. Dembélé (Braithwaite, 79.) –  Griezmann. Vezetőedző: Ronald Koeman
Gólszerző: Mbappé (31. – 11-esből), ill. Messi (37.)

Továbbjutott: a PSG, 5–2-es összesítéssel.

Neked Ajánljuk