AS Roma: A hat gól és a vereség nem csak rólam szól – Mourinho – NS – Nemzeti Sport

Az AS Roma vezetőedzője, José Mourinho az olasz klub hivatalos honlapján megjelent, a meccs utáni sajtótájékoztatón elhangzottak alapján összeállított interjúban beszélt edzői pályafutása legsúlyosabb kudarcáról, az Európa-konferencialigában a norvég Bodö/Glimttől elszenvedett 6–1-es vereségről.

José Mourinho edzői pályafutása legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Bodö/Glimt vendégeként (Fotó: asroma.com)


Hirdetés

– Súlyos vereség, kié a felelősség?
Az én felelősségem – kezdte a 6–1-es norvégiai vereség utáni értékelését az asroma.com-on megjelent interjúban José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője, aki elmagyarázta, miért álltak fel tartalékosan a Bodö/Glimt ellen. –  Jó szándék vezérelt. Egyrészt esélyt adtam azoknak a játékosoknak, akiknek eddig nem sok lehetőségük volt szerepelni, másrészt figyelembe véve, hogy hány meccset kell játszanunk, pihentetni szerettem volna azokat, akik eddig szinte minden mérkőzésen pályára léptek. Műfüvön, ilyen időjárási körülmények között úgy döntöttem, sok helyen rotálok. Aztán kikaptunk egy jobb csapattól, ez ilyen egyszerű. A Bodö/Glimt első csapata jobb annál, mint amely a mi színeinkben elkezdte a meccset.

EURÓPA-KONFERENCILIGA,
3. FORDULÓ

Bodö/Glimt (norvég)–AS Roma (olasz) 6–1
Bodö/Glimt: Hajkin – Sampsted, Moe, Lode (Höjbraten, 82.), Björkan – Fet (Vetlessen, 81.), P- Berg, Konradsen (Hagen, 90+2.) – O. Solbakken (Koomson, 87.), Botheim, Pellegrino (Mvuka, 87.)
AS Roma: Rui Patrício – Reynolds, Ibanez, Kumbulla, Calafiori – Darboe (Cristante, 46.), A. Diawara – Carles Pérez, Villar (Mhitarjan, 46.), El Shaarawy (Abraham, 60.) – Borja Mayoral (Somurodov, 46.)

– Tehát nem mentális vagy taktikai okokról vagy az ellenfél alábecsüléséről van szó, hanem pusztán képességekről?
– Ha mindig ugyanazokkal a játékosokkal játszhatnék, megtenném. De úgy gondolom, ha ezt tenném, nagy kockázatot vállalnék. Egy olyan csoportmérkőzésen, amely előtt már szereztünk hat pontot és még lesz két meccsünk Rómában, úgy döntöttem, végrehajtok változtatásokat a csapatban. Tisztában voltam néhány játékos határaival, ez nem volt újdonság, de nyilván többre számítottam, és mivel a döntés az enyém volt, nekem kell vállalnom a felelősséget is.

– Nem aggódik, hogy egy ekkora vereségnek maradandó hatása lesz a csapatra?
– Egy ilyen vereségnek mindig van hatása, ez kétségtelen, de már beszéltem a srácokkal az öltözőben, őszinte voltam velük… Talán nem tudok annyira őszinte lenni önökhöz, újságírókhoz, nem tudok annyira megnyílni, mert egy család magánéletéről beszélünk. Egy családéról, amelyben erős a kötődés, erős az empátia egymás iránt.

– A vasárnapi, Napoli elleni meccs így létfontosságúvá válik…
Megcsúszni lehet, de elesni nem, ilyen a futball. Az első csapatunk, ha beszélhetünk ilyenről, megfelelő hozzáállással és jól is játszik, több pontot érdemelne az eddigieknél (az AS Roma 15 ponttal a 4. helyen áll a Serie A-ban, a Napoli 24 ponttal vezet – a szerk.). Vasárnap ismét ugyanazzal a hozzáállással állunk ki, mint eddig, de nyilvánvaló, hogy ennek a történelmi vereségnek a súlya a vállunkon lesz.

– Edzői pályafutása során még sosem kapott aktuális csapata hat gólt…
– Igen, tudom, de nem az a kérdés, hogy én mit érzek. A hat gól és ez a vereség nemcsak rólam, a játékosokról is szól.  

– Ha a vezetőség magyarázatot kér, mit fog mondani?
– A szokásos módon fogom elmagyarázni, ahogy szoktam, és ahogy egyébként már el is mondtam. A 6–1-es vereség sem fog arra késztetni, hogy elmondjak olyat, ami csak az érintettekre tartozik. Megpróbálom biztosítani, hogy ez továbbra is zárt ajtók mögött maradjon.

Forrás: asroma.com

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
C-CSOPORT

Bodö/Glimt (norvég)–Roma (olasz) 6–1 (Botheim 8., 52., P. Berg 20., O. Solbakken 71., 80., Pellegrino 78., ill. Carles Pérez 28.)
CSZKA Szófia (bolgár)–Zorja Luhanszk (ukrán) 0–1 (Szajjadmanes 65.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Bodö/Glimt 3 2 1 9–2 +7  7
2. Roma 3 2 1 9–7 +2  6
3. Zorja Luhanszk 3 1 2 2–6 –4  3
4. CSZKA Szófia 3 1 2 1–6 –5  1
Neked Ajánljuk