Angol–magyar meccs: a FIFA nem tűri a szurkolók verekedését – Index.hu

Nem túlzás azt állítani, hogy az Anglia–Magyarország világbajnoki selejtező (1–1) után a brit sajtó a magyar szektorban történt incidenssel van tele. A TalkSport szerda reggeli podcastjében például arról ment a diskurzus, hogy a FIFA-nak és az UEFA-nak ki kéne zárnia a magyar válogatottat minden versenysorozatból a drukkerek viselkedése miatt. Több neves lap sötét estéről, az erőszak éjszakájáról és szégyenteljes magatartásról ír.

Sky Sports úgy tudja, több embert őrizetbe vettek a stadionon belül és kívül is. A mérkőzés korai szakaszában, amikor az angol játékosok térdeléssel fejezték ki támogatásukat a rasszizmus elleni harcban, a vendégszektorban magyar és lengyel szurkolók kerültek összetűzésbe a rendfenntartó erőkkel.

A Metropolitan Police arról adott hivatalos tájékoztatást a Twitteren, hogy egy embert rasszista indokból elkövetett rendbontás gyanúja miatt vettek őrizetbe, két szurkolót pedig a stadionon belül elkövetett bántalmazás miatt. A rendőrség közlése szerint egy ittas állapotban lévő emberrel szemben is intézkedniük kellett. 

A Metropolitan Police az Indexhez eljuttatott közleményében megerősíti, hogy összesen hat embert vettek őrizetbe.

A rendőrség hozzátette, a rend gyorsan helyreállt, és további incidens nem történt a meccs ezen szakaszában. 

Mindeközben az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) közleményt adott ki, melyben azt írják, kivizsgálják az esetet, amit a FIFA-nak is jelentenek.

Később a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is nyilvánosságra hozott egy kommünikét, miszerint elemzi a jelentést, és a legmegfelelőbb intézkedéseket fogja meghozni.

A FIFA nagyon egyértelműen zéró toleranciát képvisel a labdarúgásban az ilyen elrettentő magatartással szemben.

A játékosok a pályán minden bizonnyal nem érzékeltek semmit a balhéból, legalábbis az egyenlítő gól szerzője, John Stones úgy nyilatkozott, hogy nem vett észre semmilyen incidenst. 

Neked Ajánljuk