A Real Madrid legyőzte idegenben a Barcelonát – Index.hu

Remekül kezdett a Real Madrid a történelem első zárt kapus El Clásicóján: az ötödik percben Karim Benzema adott kiváló labdát Federico Valverdének, aki ziccerben léphetett ki, és higgadtan eltette a labdát a tehetetlen Neto mellett.

Nem sokáig örülhetett az előnynek a Real, a 8. percben Jordi Alba indult be a bal szélen, remekül adta középre laposan a labdát, ahol Ansu Fati Sergio Ramost megelőzve a kapuba belsőzött.

A magas iramú találkozón felváltva jöttek a helyzetek, Courtois-nak és Netónak is kellett bravúrt bemutatnia, a kapusoknak köszönhetően az első félidőben már nem változott az állás.

A nagyszünet után a Barcelona dolgozott ki nagyobb helyzeteket, először Ansu Fati gurított centikkel a kapufa mellé, majd az ő beíveléséből Coutinho fejelt az oldalhálóba.

A 60. percben aztán Kroos szabadrúgása után Ramos esett nagyott Lenglet mellett a Barca tizenhatosán belül, Munuera játékvezető pedig néhány perces videózás után büntetőt ítélt a La Liga címvédőjének. Ramos állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a jobb alsóba, megszerezve csapatának a vezetést. 

A csapatkapitánynak ez volt a 100. gólja a Real színeiben.

A Barcelona kétségbeesetten próbálkozott és küzdött az egyenlítésért, azt mondjuk kevesen értik, hogy Ronald Koeman miért várt az első (három) cserével a 82. percig. Azonban ez sem hozta meg a csodát, sőt, a 90. percben Neto rossz kimozdulása után Rodrygo Modrichoz játszott, az aranylabdás középpályás pedig a kapus megtáncoltatása után az üres kapuba lőtt, ez volt az első El Clásico-gólja, és be is állította vele a végeredményt. A Real Madrid ezzel ideiglenesen átvette a vezetést a tabellán, a Barcelona a 10.

La Liga, 7. forduló:
Barcelona – Real Madrid 1–3 (1-1)

Neked Ajánljuk