A németek a politikával voltak elfoglalva, nem a focival – véli a világhírű edző – Mandiner

Arséne Wenger szerint azok a válogatottak, melyek fejben készen álltak, a meccsre koncentráltak, nem pedig a politikai demonstrációkkal törődtek.

A német válogatott nagy meglepetésre már a csoportkörben búcsúzni kényszerült a katari világbajnokságról. Arséne Wenger világhírű edző, aki 22 évig irányította a londoni Arsenalt, egy hétvégi sajtótájékoztató során elmondta, hogy elvitte a fókuszt az első meccsről a csapat politikai kiállása. 

Kevés foci, túl sok ideológia – már a VB csoportkörében kiestek a németek

Japán hátrányból fordítva legyőzte a spanyolokat 2:1-re, így megnyerte az E-csoportot. Spanyolország a második helyen jutott tovább a jobb gólkülönbségének köszönhetően. Németország a harmadik helyezett lett a csoportban, így kiesett, hiába győzte le az utolsó csoportmeccsen 4:2-re Costa Ricát, amely csoportutolsóként zárja a vb-t.

A francia tréner, aki jelenleg a FIFA futballfejlesztésért felelős vezetője úgy fogalmazott, hogy az első mérkőzés kiemelten fontos a csoportkörök során. Úgy vélekedett, hogy a tapasztaltabb csapatok, mint az angolok vagy a franciák, jól kezdtek, mentálisan készen álltak. 

A versenyre koncentráltak, nem a politikai demonstrációkkal voltak elfoglalva”

mondta Arséne Wenger. 

Felemlegette, hogy az angol válogatott is szivárványos karszalaggal akart pályára lépni, ám miután a FIFA jelezte, hogy ezért mindenki sárga lapot kap, lemondtak erről. Ugyanakkor a németek a csoportképnél szájukat eltakarva pózoltak a csoportképen. Wenger szerint ennek is betudható, hogy az első meccsen kikaptak a németek Japántól és végül csak a csoportjuk harmadik helyén végeztek. 

Itt vannak az első mémek a szivárványos németek kieséséről!

Mint arról beszámoltunk, a belgák mellett a német válogatott is kiesett csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság küzdelmeiből. Hansi Flick csapata hiába verte 4-2-re Costa Ricát, mert a másik meccsen Japán fordított Spanyolország ellen, ezzel első helyen jutva tovább a halálcsoportból.

Nyitókép: KARIM JAAFAR / AFP

Neked Ajánljuk