A Manchester City sem tudta legyőzni a Unitedet a PL-ben – Index.hu

Az első félidőben több veszélyesebb helyzetet alakított ki a City, de Pep Guardiola csapata nem tudott betalálni, gól nélküli döntetlennel ért véget az első 45 perc.

A második játékrész elején Marcus Rashfordot rúgta meg Kyle Walker a vendégek tizenhatosán belül, Chris Kavanagh játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott  a videobíró azonban jelzett, az MU támadója lesen állt Bruno Fernandes beadásánál, így elmaradt a büntető.

Továbbra is többet próbálkozott a City, de a hazai védelem állta a sarat. Kaput eltaláló lövése mindkét csapatnak kevés volt, 0–0 lett a végeredmény.

A kékek sorozatban a második idegenbeli meccsükön maradtak gól nélkül, erre legutóbb 2017 januárjában volt példa.

A „vörös ördögök” a hetedik helyen állnak a bajnokságban, már öt meccse veretlenek és továbbra is egy ponttal megelőzik a városi riválisukat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Manchester UnitedManchester City 00

(Borítókép: Michael Regan / Getty Images Hungary)

Neked Ajánljuk