A Hertha elnöke megszólalt Dárdai jövőjével kapcsolatban – Index.hu

Bár a személyi döntések Fredi Bobic új sportszakmai vezető hatáskörébe tartoznak, a klubelnök a Sport Bild szerdai számában úgy nyilatkozott, örülne neki, „ha Dárdai Pál maradna az edző”, miután a Hertha kiharcolja az élvonalban maradást.

Megemelem előtte a kalapomat, hogy elvállalta ezt a feladatot, és azt is el kell mondanom, hogy Pál tovább fejlődött, sokkal figyelmesebbé, kiegyensúlyozottabbá, ugyanakkor igényesebbé is vált

– jelentette ki Gegenbauer.

Dárdai 2015 februárjától a 2018/2019-es idény végéig már irányította a Herthát, majd a klub utánpótlásában dolgozott, azonban idén januárban ismét vezetőedzőnek nevezték ki a felnőttcsapatnál.

A 45 éves szakember április közepén koronavírusos lett, a fertőzést segítője és az egyik játékos is elkapta, így végül az egész együttes, a szakmai stáb, valamint a csapatvezetés is 14 napos házi karanténba vonult.

A Hertha Bundesliga-meccseit elhalasztották, a berliniek pénteken térhetnek vissza az edzésekhez, és 20 nap alatt hat mérkőzést kell majd lejátszaniuk.

A Hertha egyelőre a kiesést jelentő, 17. helyen áll a Bundesligában 28 lejátszott találkozó után, az ellenfelek többsége 31-nél jár. Dárdaiék hétfőn Mainzban szerepelnek, majd fogadják a Freiburgot és a Bielefeldet, vendégei lesznek a már biztosan kieső Schalkénak, valamint fogadják a Kölnt, és végül a Hoffenheim otthonában zárják az idényt.

Dárdai hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, nem szabad idegeskedniük az élvonalban maradás miatt, hanem bízniuk kell magukban, mert ha négy pontot szereznek, már nem lesznek kieső helyen.

Neked Ajánljuk