A Haas megerősítette, mi lesz Mazepin sorsa – Motorsport.com Magyarország

Az istálló a mai napon adott ki egy hivatalos közleményt, melyben kihangsúlyozták, hogy Mazepin lesz Mick Schumacher csapattársa jövőre, így tehát marad a teljesen újoncokból álló páros, mint ahogyan azt már korábban bejelentették.

A Haas azok után folytatta le vizsgálatát, hogy még a szezonzáró Abu Dhabi hétvége előtt felkerült az Instagramra egy videó, amelyen az látható, hogy Mazepin megkérdőjelezhető módon fogdos egy nőt egy autó hátsó ülésén.

A felek azóta már többször is mikrofon elé álltak az eset kapcsán, most pedig az amerikai csapat adott ki hivatalos állásfoglalást. „A Haas F1 Team ismét megerősíti, hogy Nyikita Mazepin és Mick Schumacher alkotják majd a versenyzőpárost a 2021-es Forma–1-es világbajnokság során.”

Még több F1 hír:

„Ami pedig a csapat korábbi közleményét illeti Nyikita Mazepin viselkedésével kapcsolatban (december 9.) – ezt az ügyet házon belül elintéztük, és nem kívánunk további kommentárt hozzáfűzni.”

Az amerikaiak korábban egyértelműen elhatárolódtak pilótájuk videón látható cselekedetétől, és „undort keltőnek” nevezték azt. Mazepin persze később nyilvánosan is bocsánatot kért. Günther Steiner csapatvezető még Abu Dhabiban elmondta, hogy a vizsgálatuk eredményét várhatóan titokban tartják majd.

Most tehát érkezett a hivatalos megerősítés a Haastól, hogy marad az eredeti felállás, így hiába voltak sokan, akik aláírták azt a petíciót, miszerint meneszteni kéne az orosz versenyzőt, nekik most csalódottan kell tudomásul venniük, hogy Mazepin rajthoz fog állni jövőre az F1-ben.

A legtöbb büntetést kapó pilóták 2020-ban: Hamilton az élmezőnyben


#ThinkingForward: Interjú Yath Gangakumarannal

Neked Ajánljuk