A Fradi magabiztos játékkal győzött a Vilnius elleni BL-selejtező első meccsén – Origo

A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra legyőzte a litván Zalgiris Vilnius csapatát a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének kedd esti mérkőzésén.

A zöld-fehérek az előző fordulóban a koszovói FC Prishtina ellen a hazai 3-0-s győzelmet egy 3-1-es siker követte, így könnyedén, 6-1-es összesítéssel jutottak tovább és várhatták a kedd esti, litvánok elleni párharc első meccsét. A Zalgiris Vilnius az első kört szintén kettős győzelemmel (3-1, 2-1) tudta abszolválni.

Ezúttal a fehér volt az uralkodó szín a Fradi-táborbanForrás: Csudai Sándor, Origo

Peter Stöger, az FTC nyáron kinevezett vezetőedzője egy helyen változtatott a Prishtinában látott kezdőcsapatán: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Kharatin, Somalia – Tokmac – Zubkov, R. Mmaee, Uzuni – az egyetlen különbség az ukrán Zubkov neve volt az együttesben, aki egy hozzá hasonlóan az Eb-n is részt vevő futballista, Mák helyét vette át a pályán.

A ferencvárosiak két új nyári igazolása, a norvég Kristoffer Zachariassen és a bosnyák Stjepan Loncar a kispadon már ott lehetett. Ennek ellenére a Fradi rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és nem hagyta a litvánokat labdához jutni.

A zöld-fehérek a betömörülő vilniusi védelemmel szemben a 9. percben tudták az első helyzetet kialakítani, Miha Blazic ívelte fel a labdát Myrto Uzuni felé, aki az átvétel után a felső lécet találta el. Két perccel később Blazicnak már a saját tizenhatosán belül kellett mentenie egy kiugrani készülő ellenfél elől.

A Fradi remek első félidőt játszott litván ellenfelével szembenFotó: Csudai Sándor – Origo

Tokmac Nguen első ziccerére sem kellett sokkal többet várni, a 19. percben a védők blokkolni tudták. A szögletet Gertmonas kiütötte. A következő támadást Zubkov lőtte a blokkba, majd a 23. percben az ukrán játékos ziccerben lépett ki, azonban nem tudta gólra váltani a gyors kontrát sem.

A 25. percben Uzuni góljával megszerezte a vezetést a Fradi. Az egy héttel ezelőtt három gólt rúgó futballista Ryan Mmaee-tól kapott remek passzt, majd jól vette át a labdát és lőtte okosan a hosszú sarokba.

A vezető találat megszerzése után a magyar csapat támadásban maradt, Civic távoli lövése fölé ment. A túloldalon Dibusz Dénesnek az első védését be kellett mutatnia, amikor a 33. percben Videmont egy szép összjáték végén lőtt kapura.

Tokmac góljával kellemes helyzetbe kerültek a zöld-fehérekFotó: Csudai Sándor – Origo

A Fradi a félidő hajrájára fordulva újra ziccerbe került, Zubkov gyönyörű beadását Civic fejelte kapura, Gertmonas bravúrral védeni tudott.A 39. percben Tokmac góljával már kettővel vezetett a Fradi. A támadó egyedül vezette a labdát a kapura, és lőtt pontosan az alsó sarokba 18 méterről.

Zubkov még egy szabadrúgást fölé lőtt az utolsó percekben, így 2-0-s hazai előnnyel mehettek a csapatok az öltözőbe. A szünet után nyugodt percek következtek, a Zalgiris az 56. percig nem tudott semmilyen lehetőséget kialakítani, addigra Ryan Mmaee a mieinket juttatta helyzethez, de fejese nem talált kaput.

A belga támadó fejét az első óra végén még egyszer megtalálták a mieink, de megint pontatlan volt. Közben a Zalgiris kettőt cserélt, de az idő múlásával kiderült, hogy ez sem sokat változtatott a mérkőzés képén.

Ryan Mmaee előtt nem volt akadály kedd esteFotó: Csudai Sándor – Origo

Peter Stöger először a 69. percben cserélt, ráadásul rögtön kettőt: bemutatkozhatott Zachariassen a Fradi mezében, aki honfitársát, Tokmacot váltotta, valamint lejött a pályáról Zubkov, az ő helyén Mák folytatta.

Uzuni passzával Civic tört be a tizenhatoson belülre, de a vilniusi védők egy újabb blokkot mutattak be. Az egész meccsen lendületes játékot bemutató, gólpasszt adó Ryan Mmaee számára a 76. percben ért véget az összecsapás, amikor Franck Boli vette át a helyét.

Amikor úgy tűnt, hogy a Vilnius beszorította a Fradit, akkor a magyar együttes egy labdaszerzést követően rögtön veszélyeztetni tudott, Boli a saját térfeléről indulva lépett ki, akit a kapujából kimozduló Gertmonas felrúgott. A litván kapusnak mégsem járt piros lap az esetért.

A Fradi sok helyzetet alakított ki, de Gertmonas jól védettFotó: Csudai Sándor – Origo

Zachariassen is ziccerbe került az utolsó tíz percre fordulva, de az FTC új igazolásának lövése gyengére sikerült. A 86. percben Civic beadásából Boli szerezhette volna meg a harmadik gólt, de ő sem járt sikerrel. 

Ljubisavljevic kezezése a tizenhatoson belül nagy lehetőséget adott a mieinknek, hogy büntetőből eldöntsék a továbbjutás sorsát, azonban Uzuni nem tudta értékesíteni a tizenegyest. A Fradi 2-0-ra legyőzte a Zalgiris Vilniust. A magyar bajnok így kétgólos előnyből várhatja az egy hét múlva kedden megrendezésre kerülő visszavágót.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, első mérkőzés
FTC – Zalgiris Vilnius (litván) 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 10 107 néző
gólszerzők: Uzuni (25.), Tokmac (39.)

Neked Ajánljuk