64:0-ra nyert Dél-Korea ellen a magyar női vízilabdaválogatott – 444.hu

Soha olyan gólaránnyal nem nyert még vízilabdaválogatott meccset, mint most a magyar női csapat a dél-koreai világbajnokság nyitómeccsén, a házigazdákkal szemben:

Magyarország-Koreai Köztársaság 64:0 (16:0, 18:0, 16:0, 14:0)
gólszerzők: Parkes 11, Szilágyi, Rybanska 9-9, Gurisatti 7, Tóth-Csaba 6, Keszthelyi 5, Horváth, Gyögyössy 4-4, Illés, Leimeter, Vályi 3-3,

Az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely 1985-ben az Universiadén – tehát nem rendes, hanem egyetemi világbajnokságon – győzte le 62:0-ra Guatemalát.

Az MTI beszámolója szerint a meccs szürreális volt, a dél-koreaiak még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. “A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat” – írja a hírügynökség. Még a két magyar kapus, Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozott kapura lövéssel.

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint csapata megadta a tiszteletet azzal, hogy “nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk”. Ő amúgy azzal a taktikai utasítással küldte medencébe csapatát, hogy “ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre”.

A magyar csapat kedden Kanadával játszik, amely az első fordulóban sima, 18:10 arányú vereséget szenvedett Oroszországtól. (Via MTI)

Népszerű

Neked Ajánljuk