Vlagyimir Putyin elismerte, baj van a mozgósítással – Index.hu

A német szövetségi ügyészség nyomozást indított az Északi Áramlat gázvezetékszálain történt szabotázs ügyében – közölte hétfőn a testület.

A nemzetbiztonsági ügyek felderítésében illetékes ügyészség közleményében hangsúlyozta, elég bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy legalább két robbanás történt, és a nyomozás célja a tettesek azonosítása, valamint motivációjuk felderítése.

„Fennáll a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek szándékosan idézték elő az alkotmányellenes, szabotázsnak minősülő robbantásokat, amelyek Németország külső és belső biztonságát egyaránt veszélyeztetik” – áll a közleményben.

A német ügyészségi vizsgálatot egy Svédországban már megindított vizsgálat mellett folytatják le. A robbanások több lyukat ütöttek a vezetékeken, amelyekből jelentős mennyiségű metán távozott a tengeren át a levegőbe. A Balti-tenger alatti robbanások a múlt hónapban rongálták meg az Északi Áramlat 1 vezetéket, amely fő útvonalát képezte az Európába irányuló orosz gázszállításoknak.

Megrongálódott az Északi Áramlat 2 vezeték is, amelyet viszont nem is állítottak üzembe azután, hogy az ukrajnai orosz invázió miatt Németország felfüggesztette a vezeték hitelesítési eljárását.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy ők támadták meg a vezetékeket, de az Egyesült Államok és szövetségesei ezt tagadták. Vasárnap a német hatóságok azt közölték, hogy az eset kivizsgálására két hajót küldtek a robbantások helyszínére, emlékeztet az MTI.

Neked Ajánljuk