Vizes vb: meglepetés-aranyérem Rasovszky Kristóftól! – Mandiner.hu

2019. július 13. 08:54

Megvan az első magyar arany a dél-koreai vizes vb-n! Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében nyert.

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján.

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky – aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban – egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky – és egy tízfős boly – szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

Már a 10 kilométeres távra gondol

 A nyíltvízi úszásban aratott történelmi sikerét követően Rasovszky Kristóf már az olimpiai számra, a kvótaszerző 10 kilométerre koncentrál a Koreai Köztársaságban zajló vizes világbajnokságon.

Az 5 kilométeren szombaton győztes magyar versenyző elmondta, ez a verseny megmutatta, hogy jól sikerült a felkészülése, a formájával nincs baj, ami nagyon jó jel a három nap múlva esedékes 10 kilométeres viadal előtt. „Az elején gondolkodtam rajta, hogy meg kellene bújni az első-második sor környékén, de annyira nagy volt a tumultus, hogy muszáj volt előre mennem, azt gondoltam annál nincs biztosabb, nincs verekedés. Persze végig figyelni kellett, hiszen folyamatosan jöttek” – nyilatkozta a magyar úszósport nyíltvízi szakágának első világbajnoka.

„Ez az első felnőtt világbajnoki érmem. Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, az jó, de bíztam benne, hogy valamelyik számban odaérhetek a dobogóra” – tette hozzá szerényen a szám Európa- és immáron világbajnoka, akit a helyi műsorközlő az egész verseny alatt mint a legnagyobb favoritot emlegetett.

Regenerálódnia kell

Rasovszky elmondta, most ugyan nem érez fáradtságot, de a következő két nap legfontosabb feladata, hogy megfelelően regenerálódjon a 10 kilométer előtt, ahol az első tízbe kerülést, azaz az olimpiai kvóta megszerzését tűzte ki. A fiatal úszó megjegyezte, az, hogy ő a szakág első magyar világbajnoka, fantasztikus érzés, de még fel kell dolgoznia.

A hatodik helyen célba érkező Székelyi Dániel arról beszélt, hogy mindvégig megpróbálta elkerülni a verekedést a vízben és sikerült teljesítenie az előzetesen kitűzött célját, azaz az első tíz közé jutást, amellyel megalapozta a 10 kilométeres viadalt.

(MTI)

Neked Ajánljuk