Visszavágott Brüsszel az AstraZenecának: a sarki hentesnél lehet valaki előnyben, itt nem – hvg.hu

Percről percre jobban durvul a vita az Európai Bizottság és az AstraZeneca között. Mindössze néhány órával az EU és a gyógyszergyártó vállalat képviselőinek ma esti találkozója előtt Stella Kyriakides uniós egészségügyi biztos sajtótájékoztatóján kemény szavakkal üzent az oxfordi vakcina gyártójának, mely a múlt héten bejelentette, hogy „a gyártási kapacitás problémái” miatt lényegesen kevesebb vakcinát szállít a tagállamoknak.

Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy az AstraZeneca az utolsó pillanatban lemondta a találkozót, de ezt a cég cáfolta.

Kyriakides szerint az AstraZenecának nemcsak szerződéses, hanem társadalmi és erkölcsi kötelessége is, hogy betartsa az előzetes vásárlásról szóló szerződét. Határozottan cáfolta Pascal Soriot, a vállalat vezérigazgatójának szavait, aki szerint ők csak arra tettek ígéretet, hogy „legjobb erőfeszítésük szerint” látják el az Európai Unió tagállamait a megrendelt mennyiséggel.

„Ez helytelen és nem elfogadható” – kommentálta az uniós biztos.

Az AstraZenecával előzetes vásárlási megállapodást kötöttek egy olyan termékre, mely az aláírás idején még nem is létezett. Mindezt azért tették, hogy a vállalat addig ki tudja építeni a gyártáshoz szükséges kapacitást, és ahogy megvan az oltóanyag engedélye, már szállítani is tudja a megígért mennyiséget. A kockázat így csak abban rejlett, hogy ha nincs meg az Európai Gyógyszerügynökség engedélye, akkor vakcina sem lesz.

Semmilyen olyan melléklete nem volt azonban a szerződésnek, mely szerint bárki prioritást kapna, mert előbb kötötték meg a megállapodást.

„A logika, hogy aki előbb érkezik, előnyben van, talán a sarki hentesnél létezhetne, de itt nem” – mondta Kyriakides. Ennek előzménye, hogy a cég vezérigazgatója szerint mivel az Egyesült Királyság három hónappal előbb kötötte meg velük a szerződést, a brit gyár háromszor annyit termel belőle jelenleg, mint a többi – vagyis azok, melyek az uniós tagállamokat látják el.

Kyriakides ismét felszólította a vállalatot, hogy az esti találkozón adjanak magyarázatot a történtekre. Az Európai Bizottság arra is megpróbálja rávenni a céget, hogy hozzák nyilvánosságra az egyébként titkos szerződést.

Az AstraZeneca vakcinájából Brüsszel tavaly 400 millió dózist rendelt, ez 200 millió ember beoltására elegendő. A tervek szerint a Nagy-Britanniában már alkalmazott brit vakcina pénteken kapja meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását, majd – valószínűleg még aznap – az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyét. Csakhogy az AstraZeneca időközben jelezte: az első negyedévre vállalt kötelezettségének csak töredékét tudja szállítani. Pontos számokat nem mondtak, de a Reuters szerint 80 millió adag helyett csak 31 millió adagról van szó.

A robbanásközeli hangulatot tovább fűtötte az AstraZeneca vezérigazgatójának interjúja kedd este, melyet az olasz La Repubblica című lapnak adott. Ebben Pascal Soriot a fentieken kívül azt is állította, hogy az EU vezetői a stressz és a pánik miatt hoznak rossz döntéseket, hiszen a kormányok nagy nyomás alatt vannak.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy amint megkapják az EMA engedélyét, már a következő néhány napban azonnal legalább 3 millió adagot szállítanak majd Európába, majd egy újabb adagot a következő héten, majd még egyet február harmadik vagy negyedik hetében. A céljuk az, hogy februárban 17 millió dózist szállítanak az EU-ba, becslései szerint ez Németországnak 3 millió adagot, Olaszországnak 2 és felet és Spanyolországnak 2 milliót jelentene.

Az AstraZeneca oltóanyagából Magyarország is lekötött több millió adagot, de a fentiek alapján kérdéses, hogy mennyit kapunk belőle februárban. Ha a vezérigazgató interjújából indulunk ki (aki a 83 milliós Németországnak körülbelül 3 millió adagot ígért februárra), akkor lakosságarányosan ide 350 ezer dózis érkezhet a következő hónapban, de ez természetesen nem hivatalos szám.

Érdekesség, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) már a múlt héten megadta az ideiglenes engedélyt az AstraZeneca vakcinájának, de ennek sok értelme nincs, hiszen a közös vakcinabeszerzés miatt az EMA engedélye előtt nem szállíthatnak belőle Magyarországra.

Neked Ajánljuk