Világ: Raúl Castro bejelentette lemondását | hvg.hu – hvg.hu

Átadja a vezetést az új generációnak, amely „tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel”.

Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke a párt 8. kongresszusának pénteki nyitónapján bejelentette, hogy lemond tisztségéről és átadja a vezetést egy fiatalabb generációnak. A 89 éves politikus a zárt körű eseményen azt mondta, elégedetten adja át a vezetést az új generációnak, amely már több évtizedes gyakorlatot szerzett a pártban, és amely – mint fogalmazott –

Tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel.

Castro hozzátette azt is: amíg él, lemondása után is „kész lesz megvédeni a hazát, a forradalmat és a szocializmust”.

Kuba előző elnöke, Fidel Castro 2016-ban halt meg, halálhírét Raúl Castro jelentette be a kubai állami televízióban. Fidel Castro az elnöki hatalmat egyébként már jóval hamarabb, 2008 februárjában átadta testvérének. Raúl Castro korábban 2018-ra tervezte visszavonulását.

Neked Ajánljuk