Világ: Lőszer volt a Görögországban lezuhant ukrán teherszállítón | hvg.hu – hvg.hu
Megjelentek az első fotók a Kavalánál földbe csapódott repülőgépről.
Az ukrán Meridian légitársaság Antonov 12-es teherszállító repülőgépe zuhant le az éjszaka az északnyugat-görögországi Kavalánál. A hírt megerősítette Nebojsa Stefanovic szerb védelmi miniszter is, a gép ugyanis a dél-szerbiai Nisből indult, és a tárca közlése szerint a bangladesi védelmi minisztériumnak szállított volna 11,5 tonna lőszert Szerbiából.

© KONSTANTINOS TSAKALIDIS / SOOC / SOOC VIA AFP
Stefanovic egyúttal leszögezte: tévesek azok a feltételezések, amelyek szerint a fegyvereket Ukrajnába akarták szállítani.
A gép az előzetes tervek szerint az ammáni repülőtéren megállt volna tankolni.
A zuhanáskor a környéken több villanyoszlopot is megrongált, ezért áramkimaradásokat jelentettek.

© KONSTANTINOS TSAKALIDIS / SOOC / SOOC VIA AFP
Mint megírtuk korábban, a teherszállító repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 8 ember meghalt a balesetben. A görög hatóságok hajnalban először csak annyit közöltek, hogy a gép “12 tonna veszélyes anyagot” szállított, ezért a helyieket arra kérték, tartsák csukva az ablakaikat, és ne kapcsolják be a légkondicionálókat.
A gép már zuhanás közben, a levegőben kigyulladt (ezt egy helyi lakos videóra fel is vette), nem sikerült a pilótának a kényszerleszállást végrehajtania.

© SAKIS MITROLIDIS / AFP
A zuhanást követően a környékbeliek robbanásokat hallottak.
A görög légiforgalmi irányítás szerint a pilóta motorhibáról számolt be. A repülő 40 kilométerre a kavalai repülőtértől csapódott földnek.