Verstappen: Ne nézzenek minket amatőrnek! – Vezess

A 2022-es Forma-1-es szezonra két új versenyigazgató érkezett Eduardo Freitas és Niels Wittich személyében, akik kezdetektől fogva a zéró tolerancia elvét alkalmazzák, ami a pályaelhagyást illeti: mindenhol a fehér vonalon belül kell maradni, a határt még érinteni lehet, túllépni rajta azonban nem.

Ezt az egyszerűnek tűnő szabályt azonban nem sikerül maradéktalanul betartatnia a versenyirányításnak: Sergio Perez például Ausztriában úszott meg egy ilyen incidenst, majd az időmérő után utólag sorolták vissza őt. A Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjén pedig előbb elvették érvényes körét, majd visszaadták neki, miután látszott a felvételeken, hogy valójában még a pályán volt.

Pierre Gasly is bosszús amiatt, hogy ő a Q1-ben kiesett egy elvett kör miatt. Az AlphaTauri franciája szerint egy automata rendszerre lenne szükség azok után, hogy a stewardok csak a pálya zártláncú biztonsági kameráinak felvételeire támaszkodhattak, melyek szerinte nem jó minőségűek.

Az eseteken Max Verstappen is felhúzta magát. “Péntek este a 13-as kanyarról beszélgettünk, a kijáratáról, ahol a szaggatott vonal a pályahatár. Mellette ott egy rázókő és a fehér vonal, számomra viszont az lenne a pályahatár. Nagyon sok ilyen apró hülyeség van, ami megnehezíti a szabályozást. Nem is tudom: mi, pilóták mindig segíteni szeretnénk és tanácsot adni, de meg sem hallgatnak, számomra pedig ez nagyon frusztráló” – mondta a Red Bull hollandja.

“Nem akarok harcolni velük, csak tanácsokat szeretnék adni, de úgy tűnik, ez nem érdekli őket. Valójában úgy tekintenek ránk, mintha amatőrök lennénk. Szerintem ez nem korrekt. Tehetnénk magunknak egy szívességet: sokkal könnyebb lenne, ha egy kis sóder lenne a kijáratokon vagy bármi” – tanácsolta a világbajnok.

Neked Ajánljuk