Ursula von der Leyen jóváhagyására kérte Donald Tusk az Európai Parlamentet – Hír TV

Közben a Hír TV tudósítója, Zöldhegyi Katalin Strassbourgból jelentkezett, ahol végéhez közeledik az Európai Parlament ülése. 

Az uniós tagországok állam- és kormányfői a hét eleji csúcstalálkozójukon meglepetésre von der Leyent jelölték a brüsszeli testület elnökének. Tusk az EP strasbourgi plenáris ülésén felszólalva leszögezte: a főbb uniós intézmények vezetői tisztségeiben most először sikerült tökéletes nemi egyensúlyt elérni a jelöléseknél.

“Remélem, hogy ez ösztönözni fogja a képviselőtestületet a döntése meghozatalakor” – jelentette ki.

A volt lengyel kormányfő hangsúlyozta, hogy bár nem a csúcsjelölti rendszer volt végül a meghatározó, demokratikus döntés született. Egyesek szerint az Európai Parlament jelenti a valódi európai demokráciát, mások szerint viszont épp az Európai Tanács, a tagállami vezetők erős demokratikus felhatalmazása miatt. Valójában azonban nincs sok értelme az ilyen vitáknak, ugyanis mindkét intézmény demokratikus – mondta.

Kiemelte, hogy időben sikerült tető alá hozni a tisztújítási kompromisszumot, sokkal gyorsabban, mint legutóbb, öt évvel ezelőtt.

Az EU-párti erők közül a jóváhagyást illetőleg leginkább vonakodó zöldpárti frakciónak Tusk azt üzente, hogy részvételük a döntéshozatalban egész Európának a hasznára válna.

Az EP várhatóan július közepén fog szavazni a német miniszter jóváhagyásáról, és egyes elemzők szerint szoros eredményre kell készülni.

Ursula von der Leyen kevesebb mint 24 órával a kiválasztása után, szerda délután Strasbourgba látogatott, ahol részt vett az Európai Néppárt frakcióülésén, s egyéb egyeztetéseket folytatott, csütörtökön pedig szülővárosában, Brüsszelben tölti a napot, ahol mások mellett Donald Tuskkal és Jean-Claude Junckerrel fog tárgyalni.

“Tisztában vagyok vele, hogy el kell nyernem, ki kell érdemelnem az Európai Parlament bizalmát, és ezért segítséget kérek abban, hogy egy csapat lehessünk” – mondta sajtóhírek szerint a tárcavezető a néppárti képviselőknek.

Szerdai találkozójukról Juncker a Twitteren számolt be, “igazi európainak” nevezve von der Leyent.

MTI

Neked Ajánljuk