Újabb országok jelentettek be korlátozásokat a szupervariáns miatt, Dél-Afrika szerint elsiették – Portfolio

Felhívták a figyelmet, hogy még az Egészségügyi Világszervezetnek is ajánlásokat kell tennie a teendőkről A tudósok eddig csak viszonylag kis számban mutatták ki a B.1.1.529-es variánst Dél-Afrikában, Botswanában és Hongkongban, de aggódnak a nagyszámú mutáció miatt, amelyek megkerülhetik a szervezet immunválaszát, ezáltal még fertőzőbbek. A helyi tudósok egyelőre nem tudják, hogy a meglévő vakcinák mennyire hatékonyak az új változat ellen.

Nagy-Britannia csütörtökön ideiglenesen megtiltotta a Dél-Afrikából, Namíbiából, Botswanából, Zimbabwéból, Lesothóból és Szváziföldről érkező járatokat péntektől, miután ezeken a helyekről jelentették a vírus megjelenését.

Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter közleményében aggodalommal szól arról, hogy mekkora kárt okoz a brit döntés mindkét ország turisztikai iparának és vállalkozásainak. Hozzátette, Dél-Afrika felveszi a kapcsolatot a brit hatóságokkal, hogy megpróbálja rávenni őket a döntés felülvizsgálatára.

Dél-Afrika az Egészségügyi Világszervezet vírusfejlődéssel foglalkozó munkacsoportjának sürgős ülését kérte péntekre, hogy megvitassák az új változatot.

Szingapúr is bejelentette, hogy korlátozni fogja a Dél-Afrikából és a közeli országokból érkezőket,

hogy távol tartsa a vírus új változatát – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium. Minden olyan nem szingapúri vagy nem ottani állandó lakos, aki a közelmúltban utazott Botswanába, Szváziföldre, Lesothóba, Mozambikba, Namíbiába, Dél-Afrikába és Zimbabwébe, nem léphet be vagy nem utazhat át Szingapúron – közölték.

A japán kormány pénteken döntött arról, hogy szigorítja a Dél-Afrikából és öt másik afrikai országból érkező látogatók határellenőrzését,

miután felfedezték a koronavírus egy új változatát – jelentette a Jiji hírszolgálat. Hasonló korlátozásokat jelentettek be Izraelben is, ahol pénteken már azt is közölték: találtak egy olyan esetet, amelyet az új dél-afrikai variáns okozott.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk