Új dátumot tűzött ki a NASA az időgépe elindítására – Index.hu

Szeptember 8-án közleményben tudatta a NASA, hogy új időpontot tűztek ki a korábban időgépnek is nevezett James Webb-űrteleszkóp (JWST) pályára állítására. A tervek szerint a Hubble utódjának szánt, infravörös fény segítségével felfedező obszervatórium 2021. december 18-án indul útnak.

A NASA első igazgatójáról elnevezett űrteleszkóp több mint húsz év munkájával készült el, közel tízmilliárd dollárba került, indítása pedig évek óta csúszik. Az eredeti menetrendben még az szerepelt, hogy a JWST 2007-ben lép majd szolgálatba az űrben, leváltva a hetvenszer kisebb kapacitással bíró Hubble-t.

A tervek szerint egy Ariane–5 hordozórakéta szállítja majd a Földtől nagyjából másfél millió kilométerre levő pályájára a James Webb-űrteleszkópot. Az űrügynökség által korábban közölt tervek szerint az indítás után harminc perccel kezdi el magát kvázi széthajtogatni a teleszkóp azzal, hogy elkezdi kinyitni nappajzsát. Mire a JWST eléri a tervezett pályáját, a 6,5 méteres fő tükör nyitott pozícióban kell hogy legyen a vizsgálatok elindításához.

Az infravörös tartományban működő eszköz „szeme” képes lesz áthatolni a kozmikus poron, és észlelni az eddig elérhetetlen távolságban levő égitestek halvány jelzéseit is. Ezzel a tudósok reményei szerint rengeteget megtudhat az emberiség a világegyetem hőskoráról, lényegében visszanézhetünk a James Webb-űrteleszkóppal a múltba.

Arról, hogy mit vizsgál majd és miként készült el a rendkívüli űrobszervatórium, ebben a cikkben írt az Index részletesebben.

A James Webb-teleszkóp az amerikai, az európai és a kanadai űrügynökségek közös projektje, mely az amerikai légi és haditechnikai cég, a Northrop Grumman közreműködésével jött létre. Az űrtávcsövet pályára állító Ariane–5 hordozórakétát az Európai Űrügynökség (ESA) biztosítja, a kilövést pedig a Francia Guyana-i Kourouból, az ESA fő űrkikötőjéből, a Guyana Űrközpontból indítják.

A hordozórakéta már szerencsésen megérkezett Dél-Amerikába, az űrtávcső azonban még vizsgálatokra és a speciális szállítókonténerbe való beszerelésére vár. Egyelőre arról nem közölt információt a NASA, hogy mikor fogják az indítóállomásra vinni a teleszkópot.

Neked Ajánljuk