Történelmet írt a NASA, felszállt a Marson a kis helikopter – hvg.hu

Hétfőn irányított repülést hajtott végre egy idegen bolygón a NASA, illetve az emberiség. Soha ilyen korábban nem történt.

Sikerrel teljesítette küldetése első részét az Ingenuity: a marsi drón hétfőn felemelkedett a talajról, és néhány másodperc erejéig repült, majd visszaereszkedett a bolygó felszínére. A NASA közlése szerint

ezzel megvalósult az első olyan irányított repülés az emberiség történetében, amelyet egy idegen bolygón sikerült végrehajtani.

Az Ingenuity repüléséről készült első felvételeket a NASA már megkapta, ezek egyike nyitóképünkön is látható. A kép a már felemelkedett drón egyik kamerája által rögzített pillanatot mutatja, illetve a szerkezet marsi talajra vetülő árnyékát.

Az Ingenuity a Perseverance Mars-járóval érkezett meg a vörös bolygóhoz február közepén. A drónt a szerkezet “hasára” erősítve szállította a hatalmas eszköz, de csak az utóbbi napokban engedte le a marsi talajra. A helikopter ezután folyamatosan gyűjtötte a napenergiát, hogy egy későbbi időpontban irányított repülést (fel-, illetve leszállást) tudjon végrehajtani. Ez utóbbira – amerikai keleti parti idő szerint – hétfőn hajnali 3 óra 30 perckor került sor, de azt, hogy a küldetés sikerült-e, csak órákkal később tudta meg a NASA.

A drón kisebb csúszásokkal végezte el történelmi repülését. Eredetileg április 11-én emelkedett volna a levegőbe, ám a rotorteszttel kapcsolatos problémák miatt ezt egy későbbi időpontra halasztották. Végül azonban a második tervezett felszállás sem jött össze, mert a szerkezet frissítésre szorult. Ezt a Földről, mintegy 280 millió kilométerről arrébb orvosolta aztán a NASA, így az Ingenuity alkalmassá vált a repülésre. Ez a hétfő délutáni visszacsatolás alapján sikerült is:

A drón a következő időszakban többször is felszáll majd a Marson, eközben fotózni is fog. A képalkotásban két kamera segíti az ultrakönnyű eszközt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk