Sajtóvisszhang: Tusk a fasiszták és a kommunisták mellé állt – Mandiner.hu

Megbotránkozást váltott ki Lengyelországban, hogy Tusk részt vett a magyar ellenzék gyűlésén.

Össztűz zúdult a lengyel nyilvánosságban Donald Tuskra, amiért a politikus

a fasisztákat és a kommunistákat is képviselő magyar baloldal március 15-i rendezvényén felszólalt és egyértelműen állást foglalt mellettük.

A lengyel politikusok, publicisták és más közéleti szereplők egyöntetűen elítélték az Európai Néppárt és a Polgári Platform elnökét, és azt is hangsúlyozták, hogy a nyíltan oroszbarát, szélsőjobboldali Jobbik elnökével fotózkodot – írja a Magyar Nemzet.

A lap cikke szerint a beszámolók egybehangzóan állították, hogy Tusk nem az Európai Néppárt (EPP) elnökeként, hanem lengyelországi pártja képviseletében érkezett Budapestre.

WPolityce: Tusk Magyarországon beleavatkozott a választási kampányba

A WPolityce portál élesen bírálja a lengyel pártelnököt. A lap megemlíti, hogy amikor négy bátor miniszterelnök a harcoló és vérző Ukrajna segítségére siet, addig 

Donald Tusk Magyarországon avatkozik bele a választási kampányba.

A lengyel portál emlékeztet a baloldal miniszterelnök-jelöltjének botrányos kijelentésére, mely szerint a szövetségében megtalálhatók a liberálisok, kommunisták, konzervatívok és fasiszták, és mindegyikük fenntarthatja saját világnézetét. A lap összegzése szerint

tisztességgel lehet tehát azt mondani, hogy Tusk Budapesten kommunisták és fasiszták mellé áll.

És ez nem valamiféle sértés, hanem idézet a magyar ellenzék vezetőjének szavaiból – hangsúlyozták a cikkben.

A Jakabbal közös fotója miatt is bírálták a Néppárt elnökét

A Twitteren többen osztották meg Donald Tusk és Jakab Péter fotóját, köztük számos véleményformáló publicista is. Ezek döntő többsége nem mulasztotta el kiemelni – és egyes esetekben illusztrálni is – a Jobbik szélsőjobboldali hátterét, orosz kapcsolatait, a Krím 2014-es annektálása kapcsán megfogalmazott álláspontját. Gyöngyösi Márton, aki most a Jobbik európai parlamenti képviselője, 2014-ben még a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként tüntetett a budapesti ukrán konzulátus előtt, ahol az USA és az Európai Unió kétszínűségéről, az Oroszország elleni szankciók káros hatásairól beszélt. 

A Jobbik nem az egyértelmű orosz agressziót ítélte el, nem Ukrajna területi integritása mellett foglalt állást – ahogy azt a jelenlegi kormánypártok tették –, hanem együttérzéséről és támogatásáról biztosította a félszigetet megszálló Oroszországot.

„Donald Tusk fehér ingben ment Budapestre, és barnában tért vissza”

Michal Karnowski konzervatív publicista Jakab Péter és Donald Tusk fotóját közzétéve számolt be a PO elnökének és a szélsőjobboldali Jobbik vezetőjének találkozójáról.

Beata Mazurek, a PiS EP-képviselője a Jobbik EU-politikájával foglalkozó cikket belinkelve feltette a kérdést: vajon Tusk és a Polgári Platform is polexitet akar? Egy másik tweetben Mazurek

azt a kérdést vetette fel, hogy Tusk tényleg a kommunistákat és a fasisztákat támogatja-e.

Maciej Stanczyk publicista szerint 

Donald Tusk fehér ingben ment Budapestre, és barnában tért vissza,

utalva találkozójára a szélsőjobboldal vezetőjével.

Nyitóképünkön Donald Tusk és Márki-Zay Péter az ellenzék március 15-i gyűlésén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Neked Ajánljuk