Robert Fico: Elég volt abból, amit Volodimir Zelenszkij művel – Mandiner

Az egykori szlovák kormányfő úgy véli, az oroszok ellen bevezetett szankciók tehetők felelőssé azért, hogy nem lesz gáz és olaj a télen.

A Smer–SD elnöke éles kritikával illette a kormányt, amiért az támogatja Ukrajnát a háborúban. Az Oroszország elleni szankciók leginkább a kelet-közép-európai országokat sújtják, és azok közül is Szlovákiát tekintve a legártalmasabbak – adta hírül az Új Szó

„Elég volt abból, amit Volodimir Zelenszkij művel” – fejtegette az egykori kormányfő a TA3 egyik vitaműsorában. 

Robert Fico úgy véli, az oroszok ellen bevezetett szankciók tehetők felelőssé azért, hogy nem lesz gáz és olaj a télen, illetve szerinte

az inflációnak és az egekig emelkedő áraknak is ez az oka. 

Vitapartnere, Boris Kellár ezzel szemben úgy vélekedett, hogy az ország helyesen cselekszik, ha támogatja Ukrajnát. Emellett azt is szorgalmazta, hogy mielőbb befejeződjön az Ukrajna területén dúló háború. 

Nyitófotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Neked Ajánljuk