Puskás Balázs: A világ legabszurdabb meccse a világ legbotrányosabb futball világbajnokságán – Mandiner

„One Love” karszalag, térdelés, mészárlás.

„Amikor azt olvastam, hogy az angolok az iráni meccsen is letérdelnek, örültem. Naivan azt gondoltam, hogy ezt most azért teszik, hogy az iráni rezsim által megkínzott, agyonvert, a nyílt utcán lelőtt emberek sorsáért kiálljanak. Azokért a nőkért, akiket megaláznak, megvernek és megölnek a hidzsáb viselésének hiánya miatt, vagy azokért, akiket nem engednek be a stadionokba focimeccset nézni szimplán mert nőnek születtek.

De nem, nem ez volt a helyzet.

Miután az iráni focisták az életük kockáztatásával csöndben maradtak a himnuszuk alatt, az angolok térdeltek egy jólesőt, de sajnos nem az emberi jogokért, a nem a szenvedők iránti kiállásból, hanem ismét és fáradhatatlanul »a gender-inkluzivitásért és a rasszizmus elleni kiállás okán«.

És hogy az embernek ne legyenek kételyei, hogy ne gondolja azt, hogy esetleg a fejlett Anglia az irániakért vagy a katari stadionépítésekbe belehalt vendégmunkásokért, esetleg a vendéglátó országban megkínzott, meggyilkolt melegekért áll ki, arról a BBC két modellszépségű riportere gondoskodott. A mérkőzés felvezetőjén ugyanis miközben egyikük büszkén mutogatta szivárványos karszalagját olyan stílusban vihorásztak, mintha a New York Pride-on élvezték volna a sokszínűséget, nem pedig egy elnyomó rezsim és a korrupt európai futballvezetés által emberéletek százainak árán összegrundolt futballvilágbajnokság nagyszínpadán álltak volna.

Egészen kiborító és felháborító ez a felszínesség, ez a pökhendiség, ez a mérhetetlen kivagyiság, amivel a valaha volt világbirodalom sportolói és sajtómunkásai emberek millióinak a szenvedését figyelmen kívül hagyva ismét saját magukat ünnepeltetik.”

Nyitókép: Szent István Intézet Facebook-oldala

Neked Ajánljuk