Portugália is felfüggeszti az AstraZeneca használatát – Index.hu

Kedden Portugália is felfüggesztette az AstraZeneca-vakcina használatát elővigyázatossági intézkedés gyanánt. Lettország és Svédország is bejelentette, hogy nem folytatja az AstraZeneca vakcinájának alkalmazását.

Belgium viszont folytatja az oltást a vakcinával.

Rui Ivo, a portugál gyógyszer- és egészségügyi hatóság (Infarmed) vezetője úgy vélekedett, hogy a további lépéseket illetően érdemes megvárni az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) a lehetséges egészségi kockázatokról szóló jelentését. A Público című portugál napilap keddi cikke szerint 

az országban eddig mintegy 400 ezer embert oltottak be az AstraZeneca oltóanyagával.

„Más országokhoz hasonlóan itt sem jegyeztek fel súlyos egészségi következményeket” – mondta Rui Ivo. Az AstraZenecát vizsgáló Európai Gyógyszerügynökség ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, „nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna”.

Nincs bizonyíték arra, hogy a vakcina fokozott vérrögképződéssel járna.

Neked Ajánljuk