Oroszország a szíriai ejtőernyőseit is Ukrajnába irányítja – Mandiner

Kell az ember az oroszoknak.

Az ukrán katonai vezérkar kedd esti helyzetjelentésében azt írta, hogy Oroszország kivonja Szíriából a 217. ejtőernyős ezred egységeit, és Ukrajnába irányítja át. Az ukrán értesülés szerint az orosz katonai-politikai vezetés az ukrajnai hadműveletekhez szükséges mozgósítás sikertelensége miatt döntött így.

A kijevi katonai vezetés arról is beszámolt, hogy értesülései szerint a déli Herszon megyéből orosz katonák holttesteit vitték át két teherautón Donyeck megyébe, miközben a kelet-ukrajnai régióban lévő Horlivka város egészségügyi intézményei megteltek súlyosan sebesült orosz katonákkal.

Kedden

az ukrán parlament első olvasatban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös államhatár mentén húzódó határsávot két kilométerre növeli.

A törvényhozás jóváhagyta azt az előterjesztést is, amely lehetővé teszi, hogy visszavonuljanak a katonai szolgálatból azok, akiknek legalább három 18 évesnél fiatalabb gyermekük van.

(MTI)

A kép illusztráció. MTI/EPA/Tytus Zmijewski

Neked Ajánljuk