Orbán Viktor tusványosi beszéde – Percről percre – Népszava

Orbán Viktor;Tusnádfürdő;beszéd;

2022-07-23 10:15:00

Két év hatásszünet után, az orosz-ukrán háború, az Európai Unióval nyitott újabb és újabb konfliktusok, illetve a 2023-as költségvetéssel elfogadott megszorításhullám árnyékában tartott beszédet Orbán Viktor a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. 

A Tusványos becenéven ismert rendezvénysorozat a fideszes elit egyik kedvenc nyári felvonulási terepe, Orbán Viktor pedig programadónak szánja ezeket a beszédeit, amelyek közül 2014-esnek sikerült igazán, a miniszterelnök ekkor dobta be ugyanis a köztudatba a messzire visszhangzó illiberalizmus kifejezést. Ekkor azt fejtegette, hogy folyik a verseny annak a közösségszervezési módnak – a kitalálásáért, amely egy országot a legversenyképesebbé tud tenni. Sztárnak nevezett olyan országokat – Szingapúr, India, Törökország, Oroszország – amelyek próbáljuk megtalálni a nyugati világétól független közösségszervezési módot, amely évtizedes távlatban versenyképessé tesz. Kijelentette, hogy „egy demokrácia nem szükségképpen liberális”, a Nyugat hanyatlására adott válasz pedig a munkaalapú társadalom, amely „nem feltétlenül” liberális. 

Az első pódiumbeszélgetést még 1990-ben tartották az eredeti helyszínen, a Tusnádfürdőhöz közeli Bálványosfürdőn, a két település nevének összeolvasztásából jött létre a Tusványos név.

Neked Ajánljuk