Nógrádi György: Az orosz hadsereg a nyugati haditechnikával áll szemben Ukrajnában – Mandiner

A biztonságpolitikai szakértő szerint az orosz hadsereg nem bír el Ukrajnával.

Ismét az Ultrahang című Youtube-csatorna műsorának vendége volt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. A legújabb adásban az orosz-ukrán háború aktualitásairól, Putyin megítélésének változásairól, az orosz oligarchák rejtélyes haláláról, a Sanghaji Együttműködési Szervezet üléséről, valamint a svéd és az olasz választásokról is szó esett.

A szakértő első körben felidézte a hét legfontosabb történéseit. többek között azt a bejelentést, mely szerint a törökök csatlakozni akarnak egy újabb szövetséghez. Majd hozzátette: ugyancsak Törökország közölte, hogy amennyiben az USA nem szállítja le nekik azokat a repülőket, amelyeket megígértek, akkor az oroszoktól szerzik be azokat. De arra is kitért, hogy egy, Oroszországgal szomszédos, volt szovjet tagállam több zászlóaljnyi embert tervez a háborús frontra küldeni.

Meglepő volt Ursula von der Leyen legutóbbi szerepvállalása

Nógrádi furcsállta Ursula von der Leyen legutóbbi szereplését is. Hiszen az Európai Bizottság elnöke az ukrán zászló színeibe öltözve jelent meg nemcsak az Európai Parlamentben, hanem kijevi látogatása során is. Erre a biztonságpolitikai szakértő úgy reagált, hogy

ez a fajta szolidaritás nem az EB elnökének dolga lenne.

Putyin veszített presztízséből a háború kitörése óta

Nógrádi szerint eddig az élt a köztudatban, hogy a világ két legfontosabb hadseregéből az egyik az oroszoké, erre az elmúlt hetekben az látszik, hogy ez az

„orosz hadsereg nem bír el Ukrajnával”. 

Majd arra is kitért, hogy „özönlik a nyugati technológia az ukrán frontra. Az amerikaiak most jelentették be, hogy eddig hatmilliárd dollár értékben adtak technikát az ukrán erőknek. (…) Máshogy fogalmazva: az orosz hadsereg a nyugati technológiával áll szemben”.

Nógrádi György arra is rámutatott, hogy Putyin szerepe kisebbedett hiszen látszik, hogy amit elképzelt – a Krím megtartása és a Donbasz bevétele – nem jött be. De változást hozhat még a jelen helyzetben a november eleje, hiszen akkor eldől, miként alakul az amerikai politika – tette hozzá.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: MTI / Czimbal Gyula

Neked Ajánljuk