Meghalt Koltai Lajos felesége – Origo

Koltai Lajos, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező és felesége 52 évig voltak házasok. Felesége hetekkel ezelőtt került kórházba veseproblémákkal, de egyre rosszabbul lett.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrt nagyon megviseli felesége elveszítése, aki azt is elmesélte a Blikknek, hogy az asszony az ő gyerekkori szerelme volt. A lapnak továbbá elmondta, a szeretett asszony veseproblémák miatt került kórházba, ám ahelyett, hogy javult volna, egyre rosszabbul lett, majd még a koronavírust is elkapta.

“Sajnos, elvesztettük őt…” – mondta. “A kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust is, és a vége felé már ez is közrejátszott abban, hogy nem bírta tovább a szervezete.”

Intézem a teendőket, a temetést, és ott vannak a gyerekek is. Ezekben a nehéz pillanatokban ők adnak erőt nekem – tette hozzá az Oscar-díjra is jelölt operatőr, akinek a lap szerint Bordás Katalin volt az egyetlen nő, akit valaha szeretett. A magánéletükről sosem beszéltek nyílvánosan. A középiskolában ismerkedtek meg. Katalin Koltai első amatőr filmjének volt a főszereplője, akkor találkoztak először.

Két lányuk született: Nóra Londonban tanult sminkelést, Katalin pedig egy fotóügynökségnél dolgozik.

Neked Ajánljuk