Lezuhant egy utasszállító repülőgép Oroszországban – Origo

Kényszerleszállás közben lezuhant és szétroncsolódott egy L-410-es utasszállító repülőgép Szibériában, az Irkutszki területen, fedélzetén 16 emberrel – jelentették vasárnap orosz hírügynökségek.

A TASZSZ első beszámolója szerint a balesetnek négy olyan túlélője van, aki ki tudott szabadulni a gépből, az egyikük állapota válságos, tizenegyen pedig a kabinban rekedtek. A hírügynökség később, az orosz Nyomozó Bizottságra (SZK) hivatkozva azt írta, hogy noha többen megsérültek, a balesetet mindenki túlélte.

Késő este több hírügynökség egybehangzóan arról számolt be, hogy a balestben négyen meghaltak, köztük a repülőgép pilótája.

Igor Kobzev, Irkutszk megye kormányzója elmondta, hogy az utasszállító az Angara folyóba zuhant.

Az Aeroszervisz Irkutszkból Kazacsinszkojébe tartó gépe a célállomástól négy kilométerre zuhant le, kis magasságból. A repülőgépen 14 utas és kétfőnyi személyzet utazott.Az SZK a légiközlekedés biztonsági szabályainak megszegése címén eljárást indított. A balesetet az előzetes feltételezések szerint műszaki meghibásodás vagy a személyzet hibája okozhatta.

A gép ködös időben próbált meg landolni és a második leszállási kísérlet közben érte a baleset.

Az L-410 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép. A rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy az utasok mentésében 50 ember vett részt.

Neked Ajánljuk