Komoly vádak: Lukasenka szerint Ukrajna rakétákkal lőtte Fehéroroszországot – Világgazdaság
Azt állítja Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Lukasenka, hogy Ukrajna három nappal ezelőtt több rakétát is kilőtt Fehéroroszország irányába. Az elnök szerint a légvédelmi egységeik ugyanakkor minden irányukba kilőtt lövedéket megsemmisítettek, mielőtt azok becsapódhattak volna.

Lukasenka erről a Belta fehérorosz hírügynökségnek beszélt, amit a Reuters hírügynökség szemlézett. A Reuters megjegyezte: Lukasenka semmilyen bizonyítékot nem mutatott be az állítólagos ukrán támadással kapcsolatban, amely nem tűnik éppenséggel életszerűnek abból a szempontból, hogy az ukrán-fehérorosz határon hetek óta viszonylagos nyugalom van, így Ukrajna is a donbaszi háborúra koncentrálhat, amelyben a legfrissebb jelentések szerint nem áll túlságosan jól.
Liszicsanszk mellett óriási veszteségeket szenvedtek el az ukránok. |
Lukasenka az interjúban kiemelte: a „támadás” ellenére Fehéroroszország biztosan nem akar háborúzni Ukrajnával, nem terveznek csatlakozni az Oroszország által indított hadműveletekhez.