Keleten a helyzet változatlan – lesz előrelépés az ukrán konfliktus ügyében? – Mandiner.hu

Tárgyalásokat folytat Oroszország és az Egyesült Államok küldöttsége az ukrán-orosz konfliktus ügyében – egyelőre eredmény nélkül. Meddig fokozódhat a feszültség a kelet-európai végeken?

Nyitókép: Biden elnök Putyinnal telefonál december 30-án (WHITE HOUSE / AFP)

Nem született meglepetés hétfőn Genfben, az amerikai és orosz külügyminiszter-helyettesek Ukrajna-ügyben rendezett találkozóján. Azaz: nem született megállapodás, hiszen a jelenlegi, rendkívül feszült ukrán helyzetben az lett volna a valódi meglepetés, ha a feleknek sikerül egyetérteniük valamiben – azon kívül, hogy nem értenek egyet.

A feszültség továbbra sem csökken Ukrajna keleti határán,

az USA és Oroszország pedig még kétszer tárgyal ezen a héten a lehetséges konfliktus elkerülésének lehetőségeiről.

Megjött a muszka százezer emberrel

A jelenlegi ukrajnai feszültség alapját az adja, hogy Kijev és Washington állítása szerint Oroszország körülbelül százezer katonát vont össze az Ukrajnával közös határán, potenciálisan az ország lerohanásával fenyegetve. Moszkva tavaly év végén egy olyan megállapodás-tervezetet juttatott el a NATO-hoz és az amerikai kormányhoz, amelyben többek között azt követeli, hogy az észak-atlanti szövetség vonja vissza azt a még 2008-ban tett ígéretét, ami szerint a volt szovjet tagköztársaságok közül Grúzia és Ukrajna is a NATO tagjává válhat. Ezt a NATO a nyitott ajtók politikájának nevezi, az pedig nyilvánvaló, hogy a moszkvai vezetés nem rajong érte – elég csak a grúziai háborúra vagy az állítólag tervezett montenegrói államcsínyre gondolni.

Moszkva a követelései mellé egy meglehetősen harcias retorikát is társított,

s ezzel párhuzamosan azzal is megvádolta Ukrajnát, hogy nem tartja be a kelet-ukrajnai háborút eddig nagyjából befagyasztó minszki megállapodást. Ezt az oroszok az által látják bizonyítottnak, hogy az ukránok szerintük folyamatosan fegyvereket – többek között NATO-támogatással beszerzett rakétarendszereket – telepítenek a konfliktuszónába. Oroszország ezt, illetve a NATO-féle nyitott ajtók politikáját is agresszióként értelmezi.

Elemzésünket a témában az alábbi linkre kattintva olvashatják.

Ahol a part szakad

Ilyen előzmények mellett nem is túl meglepő, hogy Wendy Sherman amerikai és Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hétfői találkozóján a felek nyolcórányi tárgyalást követően az álláspontok érdemi közeledése nélkül álltak fel az asztaltól. Oroszország szempontjából természetesen már ez is egyfajta siker, hiszen Moszkva végre ismét közvetlenül Washingtonnal tárgyalhat egy ilyen fontos kérdésben. Mint az igazi nagyhatalmak.

Az amerikai külügyminiszter-helyettes „őszinte” megbeszélésnek nevezte a hétfői találkozót, de az azt követő sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy „Nem lehet ezt tárgyalásnak nevezni. Nem vagyunk azon a szinten, amikor már készen állunk arra, hogy szövegeket írjunk, és azokról beszéljük”.

Hasonlóan vélekedett Szergej Rjabkov is. Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint a központi kérdések tekintetében „nem történt előrelépés”. Rjabkov ugyanakkor kijelentette: Oroszország nem akarja megszállni Ukrajnát, de ezt még neki sem hitték el sokan. Az orosz külügyminiszter-helyettes viszont

azt is megígérte, hogy amennyiben a NATO tovább terjeszkedne Kelet-Európában, annak következményei lesznek

orosz részről: „Ez elkerülhetetlenül, mindenképpen gyengítené az Egyesült Államok és Európa biztonságát” – jelentette ki Szergej Rjabkov.

Az világos, hogy megfelelő mértékű deeszkalációként mind az oroszok, mind az amerikaiak csak a másik fél teljes visszavonulását tudnák elfogadni. Az is egyértelműnek tűnik, hogy sem az oroszok, sem az észak-atlanti szövetség nem tervez „csak úgy” hátrébb lépni az agarakkal – a NATO oldaláról ráadásul az sem könnyíti meg az egységes pozíció kialakítását, hogy az európai szövetségesek egyelőre csak abban biztosak, hogy ők is szeretnének odaülni az oroszok és az amerikaiak mellé a tárgyalóasztalhoz. A legbefolyásosabb uniós NATO-tagok, Franciaország és Németország tárgyalási pozícióit ráadásul némiképp rontja, hogy a vezetésükkel kialkudott minszki megállapodás rendszere mára jóformán működésképtelenné vált.

SWIFT, de nem a Suzuki

A nyugati szövetségesek szankciók további sorát ígérték meg Oroszországnak arra az esetre, ha folytatná a csapatösszevonásokat és Ukrajna további fenyegetését. Moszkvának már a Krím 2014-es annektálása és a kelet-ukrajnai konfliktus után is számolnia kellett hasonló korlátozásokkal, csakhogy ezek hatása jócskán elmaradt a várttól – körülbelül 1–1,5 százalékos GDP-csökkenést okoztak. Megérezte ugyan az orosz gazdaság a szankciókat, de

a Kreml számára a jelek szerint továbbra is megéri támogatni a két donbaszi szakadár népköztársaságot,

illetve fenntartani a Krím-félsziget megszállását.

Mindez a szankcionáló nyugati országokat is nehéz helyzetbe hozza. Leninnel szólva: Что делать? Milyen szankciókat lehet érdemes meghozni Oroszországgal szemben, amelyek valóban elég súlyosak ahhoz, hogy elrettentsék Moszkvát Ukrajna megtámadásától? Az egyik, komolyabban is fontolóra vett lehetőség Oroszország és az orosz bankok letiltása a SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) rendszerről, amit világszerte használnak bankközi kommunikációra. Ezzel a rendszerrel kerülhet kapcsolatba az átlagos banki ügyfél is, aki nemzetközi átutalást szeretne indítani.

Viszont – ahogy a Foreign Affairs elemzése is rámutat – a SWIFT-rendszer körüli machinálásnak is megvannak a maga potenciálisan nagy költségekkel járó veszélyei. Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere Kína, s könnyen lehet, hogy Pekingben sokakat kihozna a sodrából, ha egyik napról a másikra nem lehetne banki tranzakciókat bonyolítani Oroszország irányába a SWIFT-rendszeren keresztül – igaz, a két ország pénzintézetei igyekeznek alternatív rendszereket fejleszteni, pont erre az esetre. Az viszont továbbra is kétséges, hogy számíthatnának-e az amerikaiak Kína együttműködésére, ha ennél is súlyosabb gazdasági szankciókat vetnének ki Oroszországra, illetve, hogy ennek milyen hatása lenne Washington és Peking kapcsolatára. Barátságosabbá nem válna a viszony, az biztos.

Az amerikai–orosz közvetlen egyeztetés után, a NATO–Oroszország-csúcs és az EBESZ-csúcs előtt tehát

nagyon messze a megállapodás Ukrajna-ügyben,

és nem is túl valószínű, hogy sikerül tető alá hozni. „Nem hiszem, hogy elvárhatjuk, hogy ezek az egyeztetések minden problémát megoldjanak” – jelentette ki ezzel kapcsolatban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára. Vagyis: aligha fognak megoldani bármit is az egyeztetések – ráadásul nem is különösebben jók a nyugati szövetségesek tárgyalási pozíciói.

Neked Ajánljuk