Jogállamiságról is tárgyalt Orbán és Von der Leyen – hvg.hu

Az elmúlt napokban az Európai Bizottság szóvivői folyamatosan azt kommunikálták, hogy Orbán Viktor azért jön Brüsszelben Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, hogy a helyreállítási alapból Magyarországot megillető közel hatezer milliárd forint felhasználásáról tárgyaljon. Minden tagállamnak még ebben a hónapban be kell nyújtania az Európai Bizottságnak a nemzeti tervét, amelyet a testületnek két hónapon belül véleményeznie kell, majd ennek alapján, további egy hónap elteltével a tagállamok tanácsának kell az áldását adnia valamennyi nemzeti tervre.

Ehhez képest okozott némi zavart Brüsszelben, hogy Orbán Viktor pénteken reggel azt mondta a közrádióban, hogy a helyreállítási alapról nincs mit beszélni, hiszen az pár részletkérdésen kívül le van zárva. Őt most az érdekli, hogy az uniós válságkezelési program egyszeri-e vagy sem, hogyan készül az unió egy következő járványhelyzetre, milyen a kapcsolat Amerikával és hogyan viszonyulnak Kínához. Erre a látszólagos ellentmondásra azt mondta a Bizottság szóvivője péntek déli sajtótájékoztatójukon, hogy egyáltalán nem akarják kommentálni a miniszterelnöki megjegyzést.

Nem volt mindenki ilyen diplomatikus. A magyar kormány egy hangos bírálója, a német zöldpárti EP-képviselő, Daniel Freud egy olyan tweetet posztolt, amely szerint miközben Orbán Brüsszelben EU-s pénzekről tárgyal, a Fidesz központjában már költik is a pénzt – saját magukra.

Mindenesetre az eseményt az Európai Bizottságnak sikerült annyira “alulkommunikálnia”, hogy a The Times tudósítója megkérdezte, “talán szégyellik azt, hogy Orbán idejön?”

Szintén a megbeszélés felvezetéséhez tartozott, hogy Ujhelyi István egy feljegyzést küldött Ursula von der Leyennek, amiben a szocialista EP-képviselő figyelmeztette az elnököt az uniós helyreállítási források felhasználásáról szóló magyar kormányzati terv hiányosságaira. Többek között a társadalmi egyeztetés hiányát rótta fel, és megemlítette, hogy a kormányzati dokumentum mindössze három bekezdésben foglalkozik a magyar társadalom átfogó jövőjét érintő kérdésekkel, érdemi jövőképet nem rajzol fel a tervezet. Erre válaszul Győri Enikő fideszes EP-képviselő egy közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy “Ujhelyi – a legrosszabb történelmi időket idézve – levélben jelentette fel Magyarországot az Európai Bizottság elnökénél, de rágalmai nélkülöznek minden valóságalapot”. Győri Enikő szerint 2019 nyarától a tervezési szakértők hozzávetőleg 150 online és személyes rendezvényen közel 15 ezer szakértővel, potenciális pályázóval és szakmai szervezettel egyeztettek.

Információink szerint a magyar miniszterelnök különgéppel érkezett a belga fővárosba, ami abból a szempontból érthető, hogy jelenleg Budapest és Brüsszel között nincs közvetlen járat. Orbán 18 órára, percre pontosan érkezett a Bizottság központjába, a Berlaymont nevű épületbe, ahol Ursula von der Leyen fogadta. Egy protokollfotózás után el is indultak a tárgyalószoba felé, egyikük sem mondott semmit.

Végül nem sokkal este kilenc óra után Ursula von der Leyen tweetjéből értesültünk a találkozó végéről. A Bizottság elnöke szerint a következőkről volt szó:

  • Covid-helyzet,

  • a gazdaság helyreállítására irányuló erőfeszítések és a nemzeti helyreállítási terv,

  • a zöld átmenet megvalósítása,

  • a jogállamisági jelentés, valamint

  • globális ügyek és Nyugat-Balkán.

Neked Ajánljuk