Itthon: Menekültstátusza miatt nem adták ki Gruevszkit – hvg.hu

A csütörtök reggel kezdődő tárgyaláson megjelent a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki is, napszemüvegben és baseball sapkában, amit nem vett le a teremben sem. Nem járult hozzá, hogy róla képfelvétel készüljön. Csuklóját öltönyével takarja, azon a tárgyalás kezdetén egy bőr szíjat lehetett látni. Civil ruhás férfiak ültek mellette a tárgyaláson, nem derült ki, hogy ők kik (csak később, hogy rendőrök). Gruevszki a tárgyalóterembe tartva nem válaszolt újságírók kérdéseire. A tárgyaláson a bíró szavait egy tolmács fordította számára.

©

A védelem azt kérte, hogy a sajtót zárják ki a tárgyalásról, mert érzékeny információk is elhangozhatnak, az ügyész sem ellenezte ezt. A bíróság zárt tárgyalást rendelt el, ám közölték, a határozatot nyilvánosan hirdetik ki. Nikola Gruevszkit a 11. kerületi kapitányság állította elő, ez még kiderült a tárgyaláson.

A tárgyalás 10 órakor kezdődött, Gruevszki 11 óra előtt nem sokkal jött ki a teremből, majd 11.13-kor visszaengedték a sajtót a tárgyalásra az ítélethirdetésre.

Az ítélet:

a kiadatás feltételei a nemzetközi elfogatóparancs és a macedónok kiadatási kérelem vonatkozásában nem állnak fenn.

Vagyis Nikola Gruevszki őrizete megszűnt, a bíróság elrendelte szabadlábra helyezését. Várhegyi Éva bíró az ítélet kihirdetése után a döntést megindokolta, és részletesen ismertette, miért kérte a kiadatást Macedónia. Fontos kérdés, hogy mit vizsgálhat a magyar bíróság, mondta, a macedón igazságügyi hatóságok állításaival, az ítéletek és vádiratok valódiságával kapcsolatban bizonyítást a magyar hatóság nem folytathat le,

kizárólag a kiadatás törvényi feltételeit vizsgálhatja.

Korlátozottabb a bíróság vizsgálati lehetősége, mint például egy közigazgatási eljárásban – folytatta. Gruevszkivel szemben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal határozatot hozott, 2018. november 20-án menekültnek ismerte el, ezt a 2019. április 5-i végleges határozatában a menekültstátuszt fenntartotta. Ez kijelöli a bíróság mozgásterét,

a menekültstátusz akadálya minden további visszaküldésnek és kiadatásnak is. A törvények alapján a menekültstátuszt kapott személy annak az államnak nem adható ki, ahonnan elmenekült.

A bíró ismét elmondta, hogy míg a Menekültügyi Hivatal mérlegelhet a kérelemnél, a bíróság csak azt nézheti, fennállnak-e a jogszabályi feltételek, majd az iratok az Igazságügyi miniszterhez kerülnek, aki a végső döntést meghozza.

A döntés után Nikola Gruevszkit Magyarországon nem lehet őrizetbe venni, de ettől még nem vonják vissza a nemzetközi elfogatóparancsot

– figyelmeztet a bíró, vagyis más országban őrizetbe vehetik. Az eljárás költségeit a magyar állam fizeti. A folyamatos tolmácsolás miatt lassan haladt az ítélethirdetés.

©

A bírósági döntés ellen lehet fellebbezni, az ügyész tudomásul vette a végzést. Nikola Gruevszki megszólalt:

igen, értem a döntést, nem kívánok fellebbezni.

A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezhetett volna, a macedónoknak viszont semmi beleszólása ebbe. Ez alapján azt feltételezhetjük, az ügyészség sem kezdeményezte Gruevszki kiadatását, azonban a tárgyalás szünetében az ügyész erről nem akart beszélni, a tárgyalás azon szakaszában pedig nem ültünk bent a teremben. Az ügyész a Fővárosi Főügyészség szóvivőjéhez irányított, ők azt írták, nem kérték Gruevszki kiadatását.

Továbbra sem nyilatkozott

Mikor Nikola Gruevszki 11 előtt kiment a teremből, a bőrszíj már nem volt a csuklóján. Az újságírók faggatták, de nem válaszolt egy kérdésre sem. Csak mosolygott, a 20. kérdéstől már annyit mondott, nem válaszol a kérdésekre, majd egy idő után hátat fordított az újságíróknak. Még az általa kifogásolt macedón eljárásról sem akart beszélni. Az újságírók töretlenül faggatták, arra a kérdésre például, hogy akar-e még Macedónia miniszterelnöke lenni, kicsit elmozdította a fejét, de nem szólalt meg. Kint derült ki az is, rendőrök kísérték a tárgyalásra.

©

A tárgyalás végeztével sem válaszolt kérdésekre, a széles mosolyt sem a nyilvánosságnak szánja. Gruevszki egy oldalbejáraton ment ki, a postázón keresztül, az utcán már egy fekete autó várta.

Majdnem titkos tárgyalás

A hvg.hu tegnap értesült arról, a Fővárosi Törvényszék ma tárgyalja Nikola Gruevszki kiadatási kérelmét, azonban tegnap délután még nem volt nyoma a tárgyalási jegyzékben, tegnapi megkeresésünkre a Törvényszék nem válaszolt. A bíróság sajtóosztálya ma reggel küldött egy levelet a tárgyalásról, majd a döntés után nem sokkal kiadott egy sajtóközleményt is.

Macedónia tavaly novemberben kérte Nikola Gruevszki kiadását, ahogy össze lehet rakni a kronológiát, hivatalosan ez azután történt, hogy Gruevszki villámgyorsan megkapta a menedékjogot.

©

A menedékjog megadása is viszonylagos csendben zajlott, a Magyar Nemzet írta meg, hogy Gruevszki megkapta a politikai menedékjogot – hosszan idézve a határozat indoklásából is -, majd nem sokkal később Gruevszki maga is megerősítette a Facebook oldalán. Az egyébként, hogy egyáltalán Budapesten van, szintén az ő Facebook oldaláról derült ki. A Miniszterelnökség pár nap múlva ismerte csak el, hogy a volt macedón miniszterelnök beadat a kérelmét.

©

A volt macedón miniszterelnököt hazájában kétéves börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt, miután miniszterelnökként politikai befolyását latba vetve, törvényellenes módon vásárolt páncélozott luxusautót a kormány, de voltaképpen saját maga számára. Gruevszki azért kért politikai menedékjogot, mert azt állította, koncepciós per folyt ellene.

Gruevszki Albániában jelezte, hogy menedékjogot kér, onnan elismerten a magyar nagykövetségek segítették Budapestre jutását – konkrétan nagykövetségi autókkal fuvarozták -, bár nemzetközi sajtóinformációk szerint a Macedóniából szökéshez is köze volt Magyarországnak, azonban ezt a kormány tagadta, viszont belügyminiszteri külön engedéllyel léphetett az országba.

Gruevszki időnként feltűnik Budapest különböző pontjain, legutóbb épp a 444 szerkesztősége mellett tárgyalt a Külügyminisztérium helyettes államtitkárával, miután Szijjártó Péter miniszter elismerte, rendszeresen szokott vele beszélni az irodájában.

Neked Ajánljuk