Itt az időpont, hogy mikorra jöhet a koronavírus elleni tabletta – Index.hu

A megfertőződés után szájon át bevehető koronavírus-gyógyszer akár az év végéig is forgalomba is kerülhet – közölte Albert Bourla, az amerikai Pfizer gyógyszercég vezérigazgatója a CNBC-vel, amit a Forbes szúrt ki. A cikk szerint a készítmény a vírus különböző mutánsai ellen is hatásos lehet. 

A gyógyszert már az Egyesült Államokban és Belgiumban is önkénteseken tesztelik, és az eddigi eredmények reménykeltőek.

A Pfizer-vezér szerint a gyógyszer piacra kerülése áttörés lenne, hiszen úgy látják, a vírus újabb variánsai ellen is működhet a készítményük. 

A történet érdekessége, hogy nem egy, hanem két gyógyszert is fejlesztenek a vírus ellen, az egyik ilyen a tabletta, a másik viszont csak intravénásan adagolható, ehhez viszont valószínűleg kórházba kell kerülni, ezért inkább a tabletta fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. A pirula egyébként a klinikai tesztek első fázisában van, és bár hátravan még néhány lépcső, Borula szerint a kedvező eredmények tükrében akár már év végére végezhetnek a tesztekkel. 

A gyógyszer a vírus sejten belüli szaporodását gátolja meg – ezt proteázgátlónak nevezik tudományosan –, és a Pfizer-vezér szavai szerint hasonló készítményeket sikeresen használtak már a HIV-vírus vagy a Hepatitis C ellen is. 

Izrael már tesztel

A The Times of Israel alapján márciusban írta meg az Index, hogy szájon át bevehető gyógyszert tesztelnek Izraelben a koronavírus ellen. Az Oramed az indiai székhelyű Premas Biotech jövendő oltóanyagának egyadagos, orális változatát készítette el. Az izraeli vállalkozás azt reméli, hogy hamarosan elkezdhetik az emberi tesztelés első fázisát, és fél év alatt be is fejezhetik a teljes tesztelési folyamatot. Eddig állatkísérletekben, sertéseknek adták be a készítményt, és azok a megfelelő mennyiségben ellenanyagot termeltek a koronavírus ellen.

Az Oramed korábban „orális fehérjeszállító platformot” fejlesztett ki az inzulin beviteléhez, ez a gyógyszerük a tesztelés utolsó fázisában jár, és hamarosan a világ első ilyen termékévé válhat.

A MAGYARORSZÁGRÓL SZÁRMAZÓ, NOBEL-DÍJAS ÉS IZRAEL-DÍJAS BIOKÉMIKUS, AVRAM HERSKO A VÁLLALKOZÁS EGYIK TUDOMÁNYOS TANÁCSADÓJA.

Korábban beszámoltunk róla, Magyarország is gyárt koronavírus elleni gyógyszert.

(Borítókép:  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Alexander De Croo belga miniszterelnök, Albert Bourla, a Pfizer–BioNTech vezérigazgatója és Ozlem Tureci társalapító 2021. április 23-án ellátogattak a Pfizer gyárába, Puurs városába, Belgiumban. Fotó: European Commission / Pool / Anadolu Agency / Getty Images)

Neked Ajánljuk