Indulatokat váltott ki Bánffyhunyadon a magyar óvoda beindítása – Mandiner

A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel.

A Kolozs megyei kisváros képviselő-testületét péntekre hívták össze rendkívüli tanácsülésre, hogy elfogadja az óvoda ingyenes használatba vételéről szóló határozatot. A határozat elengedhetetlen ahhoz, hogy az óvoda az állami oktatási rendszerben működhessen, az önkormányzat fizethesse a személyzetet és a közköltségeket.   

 A településen ellenzékben működő Szociáldemokrata Párt (PSD) bánffyhunyadi szervezetének elnöke, Oana Goga a Facebookon adott hangot elégedetlenségének a határozattal kapcsolatban. Kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy csak magyar tannyelvű óvoda és bölcsőde működjön az új épületben. Kijelentette: „a PSD önkormányzati képviselői akkor szavazzák meg a határozatot, ha az új épület a város valamennyi gyermekét szolgálja nemzetiségtől függetlenül”. A szociáldemokrata politikus azt is feltételül szabta, hogy zárják be a város két másik – régi épületben működő – óvodáját, és a gyermekeket költöztessék át a magyar állami támogatásból épített óvodába.    

A magyar álláspont

Búzás Fekete Mária, Bánffyhunyad RMDSZ-es alpolgármestere az MTI-nek elmondta: betegség miatt kénytelenek voltak elhalasztani a péntekre tervezett rendkívüli tanácsülést, így a téma az augusztusi rendes tanácsülésen kerül a testület elé. Az alpolgármester hozzátette: reméli, hogy működni fog a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alkotott helyi koalíció.    

A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel. A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodai és egy bölcsődei csoport kap helyet. A Kalotaszeg fővárosának számító, 9300 lakosú Bánffyhunyadon közel 30 százalék a magyarok aránya, a város vonzáskörében azonban magyar többségű falvak találhatók.

A 15 tagú önkormányzati testületben a PNL-nek hat, az RMDSZ-nek és a PSD-nek három-három, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) két képviselője van, és egy képviselő függetlenként tevékenykedik.

(MTI)

Nyitókép: Bethlendi Tamás

Neked Ajánljuk