Holnaptól keletre tekint a magyar diplomácia – Index.hu

Hétfőn keletre veszi az irányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Erről a szaktárca egy Facebook-posztban adott hírt vasárnap. A térképes animáció szerint a következő öt napban hét országot, összesen mintegy 22 ezer kilométert tesznek meg, de a számoknál érdekesebben a célországok:

Szijjártó Péter ugyanis mások mellett Kínába, Oroszországba, Izraelbe és Üzbegisztánba is ellátogat majd.

A jövő heti turnéval kapcsolatban a külügyminiszter stábja az Indexnek elmondta: míg ez a hét inkább Nyugat-Európáról szólt, a következő napokban a keleti országok és Közép-Európa kerül a középpontba.

Szijjártó Péter Vang Ji (Wang Yi) külügyminiszter meghívására érkezik Kínába. Onnan Izraelbe megy, ahol a külügyminiszter mellett fogadja Benjamin Netanjahu kormányfő

– tájékoztatott a szaktárca.

Kérdésünkre elmondták, Kínában a vakcinaszállítmányokról, a járvány elleni közös védekezésről esik majd elsősorban szó. Szlovéniában és Csehországban is a koronavírussal kapcsolatos egészségügyi és gazdasági kérdések lesznek napirenden, Oroszországban pedig az energetikára kerül a hangsúly. A magyar külügyminiszter Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszterrel tárgyal, illetve találkozik a Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval és a Gazprom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel.

Neked Ajánljuk