Határozott üzenetet küldött Brüsszelnek Orbán Viktor tárgyalópartnere – Index.hu

Hivatalba lépése óta Olaf Scholz külpolitikájának egyik fő elemévé vált az Európai Unió bővítése a Balkán és más országok bevonásával. A kancellár szerint a bővítés sürgetőbbé vált, mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, amely idén nyár elején uniós tagjelölt lett – írja a Reuters.

„Egy 27, 30, 36 államot számláló EU, amelynek több mint 500 millió szabad és egyenlő állampolgára van, még erőteljesebben tudja érvényesíteni az akaratát a világban” – jelentette ki Scholz a kongresszuson.

Elkötelezett vagyok az EU bővítése mellett. Az, hogy az EU tovább növekszik kelet felé, mindannyiunk számára előnyös

– fogalmazott a szociáldemokrata politikus beszélt arról is, hogy fokozatosan ki kellene vezetni az egyhangú döntéshozatal szabályát az uniós külpolitikában és adópolitikában.

Ugyanakkor elismerte, hogy sok munkát kell fektetni abba, hogy erről meggyőzzenek másokat.

„Ha törekvésünk egy geopolitikai súllyal rendelkező Európa, akkor a többségi döntéshozatal nyereséget, nem pedig veszteséget jelent a szuverenitás szempontjából” – jelentette ki.

Az MTI beszámolója szerint a német kancellár egy katonai értelemben is erősebb Európai Uniót és e tekintetben összehangolt fegyver- és felszerelésbeszerzési programot szorgalmazott.

Továbbá beszélt arról is, hogy az uniós tagállamoknak rendezniük kell a pénzügyi és migrációs politikát érintő vitáikat. Scholz szerint az illegális migrációt csökkenteni kell, de erőfeszítéseket kell tenni a legális bevándorlás támogatására a szakképzett munkaerő behozatala érdekében.

Putyin nem nézi jó szemmel a terjeszkedést

Vlagyimir Putyin orosz elnök idén nyáron úgy fogalmazott, hogy „semmi kifogása nincs” Ukrajna uniós csatlakozási kérelme ellen.

Ez akkor érdekes fordulat volt, hiszen az államfő részben azért indított háborút Ukrajna ellen, mert korábban ellenezte Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetőségét.

„Mint tudják, ígéretet kaptunk arra, hogy a NATO-blokk infrastruktúráját egyetlen centiméterrel sem mozdítják kelet felé. Ezt mindenki jól tudja. Ma látjuk, hogy hol van a NATO – Lengyelországban, Romániában, a balti országokban. Valamit mondtak, aztán az ellenkezőjét tették” – mondta Vlagyimir Putyin az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat követően, 2022. február 1-jén.

A kancellár több kérdésről is tárgyalt Orbán Viktorral

Orbán Viktor hétfőn utazott Berlinbe, ahol Olaf Scholz kancellárral tárgyalt számos politikai kérdésről. A Politico most a találkozót értékelve írt arról, mi lehetett a magyar miniszterelnök egyik célja a hivatalos látogatással. 

A magyar miniszterelnök szerint gyümölcsöző volt a megbeszélés, közel két órán keresztül tartott, minden nehéz és komplikált témáról szót ejtettek, és „mindenki elégedett lehet” a tárgyalás eredményeivel.

A kormányfő a hét közepén pedig úgy fogalmazott, hogy a háborús és szankciós válsággal sújtott Európai Uniónak „minden eddiginél fontosabb, hogy soraiban tudhassa” a Nyugat-Balkán államait. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ebben a kérdésben teljes mértékben egyetért Orbán Viktorral.

„Az Európai Uniónak tennie kell azért, hogy az európai biztonság javuljon. Olyan biztonsági kihívásokkal nézünk szembe, amelyek az elmúlt évtizedek legjelentősebb biztonsági válságát alakították ki itt, Európában. Ha az Európai Unió javítani akarja saját biztonságát, akkor bővülnie kell, és ennek a bővülésnek az iránya egyértelműen a Nyugat-Balkán” – fogalmazott a tárcavezető Belgrádban.

(Borítókép: Olaf Scholz 2022. október 12-én. Fotó: Annegret Hilse / Reuters)

Neked Ajánljuk