A Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

Botrányos futamot hozott a Szaúd-arábiai Nagydíj, amelyen több véleményes incidens is borzolta a kedélyeket. Max Verstappen végül két büntetést is kapott, de az öt és tíz másodperces szankciókkal is megőrizte a második helyét.

Verstappen egyszer azért kapott büntetést, mert szabálytalanul védekezett Hamilton ellen, másodszor pedig azért, mert a versenyíven autózva lépett riválisa előtt a fékre. Az angol a hivatalos verseny utáni sajtótájékoztatón szóvá tette, hogy Verstappen úgy viselkedik, mint akire nem vonatkoznak a szabályok.

“A magam részéről nem változtattam a versenyzési stílusomon” – kezdte Hamilton. “Idén többször is előfordult, például Brazíliában, hogy a fehér vonalak között kellett volna versenyeznünk, de a felügyelők részéről nem kaptunk egyértelmű iránymutatást. Megengedtek valamit, ami aztán folytatódott.”

“Ami engem illet, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy nem előzhetek meg valakit a pályán kívül, hogy aztán meg is tartsam a pozíciót. Ez a szabály eléggé közismert a versenyzők között, de úgy tűnik, egyikünkre mégsem vonatkozik.”