Gazdasági felzárkózás Magyarországon: a kártyavár összeomlása – Portfolio

Az egy főre jutó jövedelmek Magyarországon az elmúlt bő évtizedben az EU átlagát meghaladó mértékben növekedtek, így az 1990-es évek második felétől meginduló gazdasági felzárkózás tovább folytatódott. Miközben 2010-ben az egy főre jutó jövedelmek tekintetében az EU átlag 66%-án álltunk, 2021-ben már 76%-ra zárkóztunk fel. Ezzel a teljesítménnyel a közép-kelet-európai országokat tekintve megelőztük Szlovákiát, viszont lehagyott bennünket Észtország, Lettország és Lengyelország, továbbá hatalmas lendülettel közeledik felénk Románia. A 11 EU tagsággal rendelkező KKE országok rangsorában így a 4. helyről a 6. helyre csúsztunk vissza, s a középmezőnyben foglalunk helyet.

Ahhoz, hogy ezeken a tényeken túlmenően az elmúlt 11 év felzárkózási folyamatának jobban a mélyére láthassunk, néhány alapvető elméleti összefüggés áttekintése szükséges.

Először is, a gazdasági felzárkózás elsődleges mutatójának – az egy főre jutó jövedelmeknek (GDP-nek) – a változását kizárólag két tényező határozza meg.

• Egyfelől az egy foglalkoztatottra jutó jövedelmeknek az alakulása, vagyis az, hogy mekkora a termelékenység növekedési üteme. Ha az egy foglalkoztatottra jutó jövedelmek gyorsan nőnek, akkor nyilván gyorsan nőnek az egy főre jutó jövedelmek is, és gyors lesz a gazdasági felzárkózás.
• Az egy főre jutó jövedelmek alakulását determináló másik tényező a foglalkoztatási ráta változása. A foglalkoztatási ráta egyszerűen a foglalkoztatottak számának a munkaképes népességhez (általában a 15-64 éves korosztályhoz) viszonyított nagysága. Ha a foglalkoztatási ráta emelkedik, akkor a népességhez viszonyítva egyre többen dolgoznak, s nyilván emelkedik az egy főre jutó jövedelmek nagysága is. A foglalkoztatási ráta változásának a gazdasági felzárkózás alakulásában ezért szintén fontos szerepe van.

Mindezt összefoglalva:

Egy főre jutó jövedelmek változása =

egy foglalkoztatottra jutó jövedelem (termelékenység) változása + foglalkoztatási ráta változása

A fenti azonossággal kapcsolatosan a magyar gazdaság elmúlt bő évtizedének megértése szempontjából azonban rendkívül fontos hangsúlyozni, hogy a foglalkoztatási ráta növekedése tartós gazdasági felzárkózást semmiképpen sem idézhet elő. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a foglalkoztatási ráta növelésének megvan a maga természetes korlátja: a foglalkoztatottak száma ugyanis előbb-utóbb beleütközik a munkaképes népesség plafonjába. Amikor a foglalkoztatási ráta növekedése megáll, akkor az egy főre jutó jövedelmek változása megegyezik az egy foglalkoztatottra jutó jövedelmek változásával. Más szóval, a gazdasági felzárkózást hosszabb távon kizárólag a termelékenység alakulása vezérli. Továbbá, a termelékenység változásának – szemben a foglalkoztatási rátával – nincs felső korlátja, ezért akár így is fogalmazhatunk:

a termelékenység alakulása jelenti a gazdasági felzárkózás motorját.

Mindezt szem előtt tartva az EU átlagához viszonyított jövedelmi helyzetünk változását már könnyedén kifejezhetjük:

(1)

ahol:

• R – a hazai jövedelmeknek EU átlaghoz viszonyított aránya,
• y_M és y_EU az egy foglalkoztatottra jutó GDP Magyarországon, illetve az EU átlagában,
• F_M és F_EU a foglalkoztatási ráta nagysága Magyarországon, illetve az EU átlagában,
• t – az idő.

Az (1) egyenlet bal oldala azt fejezi ki, hogy az EU átlaghoz képest hány százalékkal változik a jövedelmi pozíciónk, míg a jobb oldala az ezt meghatározó tényezőket mutatja. Az első zárójeles tag reprezentálja a gazdasági felzárkózás motorját, tehát azt, hogy a termelékenység növekedési üteme itthon mennyivel múlja felül az EU átlagot. A második tag azt fejezi ki, hogy a foglalkoztatási rátánk hogyan változik az EU átlaghoz képest. Abban az esetben, ha a foglalkoztatási rátánk már nem emelkedik tovább az EU átlaghoz képest, akkor a második zárójeles tag nyilván zéróvá válik, s az ország jövedelmi felzárkózását kizárólag a termelékenység alakulása vezérli, ahogyan azt fentebb is hangsúlyoztuk.

Az elméleti összefüggések áttekintése után rátérhetünk a konkrét hazai helyzet vizsgálatára, s kezdjük rögtön a foglalkoztatási ráta alakulásával, melyet a következő ábra szemléltet.

2010-ben a foglalkoztatottsági rátánk (15-64 éves korosztály) jóval az EU átlag alatt helyezkedett el, sőt az egyik legalacsonyabb értékkel rendelkeztünk az uniós országok között. 2021-ben azonban a foglalkoztatottsági ráta már messze meghaladta az uniós átlagot, ami különösen figyelemre méltó teljesítmény, mivel eközben az uniós átlag is jelentősen emelkedett. Sőt, az elmúlt évtizedben a foglalkoztatási ráta hazai növekedését az EU egészében csak egyetlen ország (Málta) tudta felülmúlni.

A részleteket illetően azt láthatjuk, hogy a foglalkoztatottsági rátánk valamennyi korcsoportban emelkedett, ám a növekedés különösen jelentős volt az 55-64 éves korosztály esetében, amit alapvetően a nyugdíjkorhatár emelése, illetve a kedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeinek szigorítása magyaráz. Ma már a foglalkoztatottsági ráta az 55-64 éves korosztály esetében is meghaladja az EU átlagot, még annak ellenére is, hogy a nyugdíjasok várható életkora nálunk az EU átlagnál lényegesen – mintegy 3-4 évvel – kisebb. Rövidre fogva: az elmúlt évtizedben a foglalkoztatottsági rátánk számottevő növekedése rendkívül fontos szerepet játszott a gazdasági felzárkózás alakulásában. 

S most nézzük, hogyan alakult az (1) egyenlet kulcsfontosságú tagja, a termelékenység az EU átlaghoz viszonyítva az uniós tagsággal rendelkező KKE országokban.

Az ábrán látható, hogy a KKE-országok túlnyomó többségében a termelékenység növekedése – ahogyan az egyébként a felzárkózó országoktól el is várható – bőven meghaladta az EU átlagos növekedését. Ez alól csak Magyarország és Szlovákia volt kivétel. Ez utóbbi két országban a termelékenység növekedése elmaradt az EU átlagtól,

az (1) egyenletben lévő    tényező negatív értéket vett fel, vagyis a gazdasági felzárkózás hajtóműve teljesen leállt, pontosabban fogalmazva nálunk enyhébben, Szlovákiában pedig erőteljesebben hátramenetbe kapcsolt. (Persze felvethető, hogy a gyenge hazai termelékenységi mutató a foglalkoztatás jelentős bővülésének a következménye. Csakhogy a foglalkoztatási ráta emelkedése a többi KKE országban is rendkívül magas volt, ám ez nem zárta ki azt, hogy termelékenységük is gyorsan növekedjen.)

Az egy foglalkoztatottra jutó jövedelmek rangsorában így a 11 KKE országot tekintve a 2010-ben meglévő 4. helyről 2021-re – jól jegyezzük meg – a 10. helyre csúsztunk vissza, s ma már csak Bulgária van mögöttünk.

A gazdasági felzárkózás kulcsváltozójának ez az alakulása azért is különösen szomorú, mert az 1990-es évek második felétől (a rendszerváltást követő transzformációs válság lezárásától) kialakuló biztató trendet törte meg, melynek során Magyország a többi KKE országhoz hasonlóan járatta a felzárkózás motorját, s faragta le a gazdasági hatékonyságban és termelékenységben történő lemaradását az EU átlaghoz képest.  Ezt szemlélteti a következő ábra.

A magyar gazdaság 1998-2010 között a termelékenység – és ezáltal az egy foglalkoztatottra jutó jövedelmek – tekintetében 17 százalékponttal került közelebb az uniós átlaghoz. Ez az eredmény áll szemben a 2010-2021 időszak teljesítményével, amikor is nem tovább faragtuk az EU átlaggal szembeni termelékenységbéli hátrányunkat, hanem éppen ellenkezőleg, hátramenetbe kapcsolva   2,3 százalékponttal még tovább növeltük azt.   

A fenti ábrával kapcsolatosan még azt is érdemes megjegyezni, hogy noha az egyes KKE országok rendkívül eltérő mértékben faragták le a termelékenységben meglévő lemaradásukat, ám ebből nem következik egyenesen az, hogy azok az országok, amelyek nagyobbat léptek előre, azok nagyobb jövedelemszinthez is konvergálnak. Az előrehaladás mértékét ugyanis – itt nem részletezhető növekedéselméleti összefüggésekből következően – nem csak az befolyásolja, hogy milyen jövedelemszinthez történik a felzárkózás, hanem az is, hogy milyen a felzárkózás kezdetekor már meglévő jövedelemszint.  Más szóval, Románia vagy a balti országok gyors előrehaladásából még nem következik egyenesen az, hogy ezek az országok nagyobb jövedelemszinthez konvergálnak, mint például Csehország vagy Szlovénia, mivel ez utóbbiak lényegesen nagyobb kezdeti fejlettségi szinttel rendelkeztek, mint az előbbiek.

A magyar gazdaság elmúlt bő évtizedének felzárkózási folyamatát értékelve összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az egy főre jutó jövedelmek közelebb kerültek ugyan az EU átlagához, ám ezt kizárólag a foglalkoztatottak számának markáns növekedése, a foglalkoztatottsági ráta emelkedése idézte elő, vagyis a gazdaság extenzív növekedési pályán haladt. A gazdasági felzárkózás motorja – a termelékenység alakulása – a felzárkózáshoz semmivel sem tudott hozzájárulni, sőt az ellenkező irányba dolgozott.

Így aztán nem meglepő, hogy a gazdasági felzárkózás jövőjét illetően sokan a foglalkoztatási ráta további növelésén törik a fejüket. A magyar gazdaságnak ezen a téren azonban már aligha van számottevő tartaléka. Az elmúlt bő évtizedben a tankötelezettség 16 éves korra lett leszállítva, a felsőoktatásban 20%-kal kevesebben tanulnak, a munkavállalók derékhadát jelentő 25-54 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája pedig az EU–27 tagországa közül nálunk a második legnagyobb. Mozgástér az 54 év feletti korosztály esetében sem nagyon maradt, mert a nyugdíjkorhatár a férfiak esetében az idősek várható élettartamához képest olyan magas, hogy mind a nyugdíjban töltött évek abszolút számát, mind az arányát tekintve (nyugdíjas évek/felnőtt életkor) az egyik legalacsonyabb mutatóval rendelkezünk az EU-ban. (Nők esetében az effektív nyugdíjkorhatár a nők 40-nek köszönhetően lényegesen kisebb.) Ráadásul az egészségben eltöltött nyugdíjas évek száma nálunk jóval az EU átlag alatt van, mint azt Farkas András a közelmúltban kiválóan bemutatta. Ezért a magyar gazdaságnak a foglalkoztatottsági ráta növelésében komoly tartalékai úgy tűnik, ma már nem nagyon vannak.

Persze, a tartós és jelentős felzárkózás nem is alapulhat az EU átlagot már most is messze felülmúló foglalkoztatási ráta további növelésén, hiszen annak – mint láttuk – természetes korlátja van. A probléma veleje az, hogy a 2010-től kezdődően kialakított unortodox gazdasági modell teljesen leállította a magyar gazdaság termelékenységben történő felzárkózását. Az okok között a kiszámíthatatlan gazdasági környezetnek, az üzleti bizalom roncsolásának, az adórendszer normativitása helyett a piacgazdaság működési mechanizmusától idegen szektorális adók alkalmazásának, a piaci verseny korlátozására irányuló törekvéseknek egyaránt fontos szerepe van.

Így aztán nem meglepő, hogy a kialakított sajátos, unortodox magyar modell a gazdasági felzárkózás tekintetében mindössze a Kádár rendszer 1960-as éveit jellemző extenzív, és alacsony hatékonysággal működő növekedési pályájának a reprodukálására volt képes. Ráadásul, történt mindez egy olyan időszakban, amikor az Európai Unió historikus léptékű támogatásokat nyújtott a közép-kelet-európai országok gazdasági hatékonyságának növelésére, a felzárkózási folyamatának gyorsítására. Ezeknek a támogatásoknak a legnagyobb haszonélvezője pedig Magyarország volt, amint azt a következő ábra mutatja.

S végezetül, az új gazdasági kabinet által kitűzött cél – az EU átlagos jövedelemszintjének 2030-ra történő elérése – nem csak az elmúlt évtized tükrében tűnik irreálisnak. A cél elérésére akkor sem lenne sok esélyünk, ha a gazdasági hatékonyság növekedésében fennmaradt volna a magyar gazdaságot 1998-2010 között jellemző ütem. Ennek az a magyarázata, hogy a gazdasági felzárkózás folyamatát nem voluntarista politikai akarat, hanem közgazdasági törvények szabályozzák. A mi jelenlegi fejlettségi szintünk mellett az EU átlagos jövedelemszintjének 2030-ra történő elérése még óvatos (a konvergencia sebességére 4%-os értéket feltételező) becslés esetén is azt jelentené, hogy a magyar gazdaság hosszú távon az EU átlag 150%-ához konvergál. Ez azonban nyilván képtelenség, hiszen semmilyen gazdasági mutató nem támasztja alá. Így aztán az a tény, hogy az EU átlagos jövedelemszintjének 2030-ra történő elérése célkitűzésként egyáltalán felvetődhetett, nem tükröz mást, mint egyszerűen azt, hogy mennyire távol került mára a politikai gondolkodás a közgazdaságtudomány világától.  

Összességében az a véleményem, hogy a jövőt illetően nem sok jóval kecsegtet az a gazdasági modell, amely a történelmi léptékű uniós támogatás mellett is képes volt megakasztani a magyar gazdaság termelékenységbéli hátrányának lefaragását, s magával hozni a gazdasági felzárkózás motorjának évtizedes leállását.