Fontos alkut kötnek ma az oroszok és ukránok, ami a fél világ gabona- és műtrágyaellátásán segít – Portfolio

Recep Tayyip Erdogan török elnök, António Guterres ENSZ-főtitkár, valamint Oroszország és Ukrajna képviselői vesznek részt az aláíráson, amelyet 13 óra 30 perckor tartanak az isztambuli Domabahce-palotában – tette hozzá az elnöki hivatal.

A megállapodás értelmében a háború miatt megrekedt ukrán gabonaszállítmányok útnak indulhatnának a Fekete-tengeren át, és enyhítenék az orosz gabona- és műtrágyaszállításokra vonatkozó korlátozásokat.

New Yorkban Farhan Haq helyettes ENSZ-szóvivő jelentette be, hogy António Guterres és két tárgyalója, aki több mint két hónapja részt vesz a közvetítésben, csütörtök este Isztambulba érkezik. Haq közölte: Guterres mellett Martin Griffith, a főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese, valamint Rebeca Grynspan, az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) vezetője is Isztambulban lesz.  

Egy nevének elhallgatását kérő diplomata azt közölte: Washington nemrégiben garanciákat ígért arra, hogy a szállító cégek nagy kapacitású hajókat bocsáthatnak Moszkva rendelkezésére gabonája és műtrágyája exportjához, anélkül, hogy aggódniuk kellene a szankciók miatt.

Az Egyesült Államok üdvözölte csütörtökön a megállapodást.

Üdvözöljük az elvi megállapodás bejelentését, de ami számukra most fontos, az az, hogy Oroszország viselje a felelősséget a megállapodás végrehajtásáért, és lehetővé tegye, hogy az ukrán gabona eljusson a világpiacra

– mondta Ned Price, a külügyminisztérium szóvivője.  

“Soha nem is lett volna szabad ilyen helyzetbe kerülnünk. Ez Oroszország szándékos döntése volt, hogy fegyverként használja fel az élelmiszereket” – tette hozzá a szóvivő, aki üdvözölte António Guterres és Törökország diplomáciai erőfeszítéseit.

Ami az ukrán gabonaszállításokat illeti, a tárgyalás alatt lévő megállapodás előirányozza a Fekete-tenger újbóli használatát biztonságos folyosókon és helyi tűzszüneteknek köszönhetően. A kereskedelmi hajók feltehetően Törökország által elvégzendő átvizsgálása biztosítja majd, hogy a gabonaszállítmányok berakodására Odesszába érkező hajók ne szállítsanak fegyvert. Diplomaták szerint Isztambulban koordinációs központot hoznak létre tengerhajózásra szakosodott ENSZ-szakértők közreműködésével.

Az Ukrajna és az Oroszország között megkötendő megállapodás célja, hogy rövid időn belül csökkentse az utóbbi hónapokban meredeken emelkedő gabonaárakat.

A világ több országban tapasztalt élelmiszerválság éhínséggel fenyeget, elsősorban Fekete-Afrika országaiban, de Libanonban vagy Egyiptomban is.

Címlapkép forrása: Getty Images

Neked Ajánljuk