Finnország felkészült egy orosz támadásra – 444.hu

„Finnország évtizedek óta fel van készülve egy orosz támadásra, és kemény ellenállást tanúsítana, ha az bekövetkezne” – ezt Timo Kivinen, a finn fegyveres erők vezetője jelentette be. Elmondása szerint az ország jelentős fegyverarzenált épített ki, és hozzátette, hogy a haditechnikai eszközök mellett döntő tényező az is, hogy a finnek motiváltak is lennének a harcra.

A védelmi minisztérium május 18-i felmérése szerint a válaszadók 82 százaléka mondta azt, hogy hajlandó lenne megvédeni a hazáját, ha Finnországot megtámadnák.








Fotó:
ALESSANDRO RAMPAZZO/AFP

Finnország májusban jelentette be Svédországgal együtt, hogy kérvényezték a NATO-tagságukat. Finnország attól tart, hogy Oroszország Ukrajnához hasonlóan bármikor megszállhatja az országot. Emiatt Helsinki a második világháború óta magas szintű katonai felkészültséget tart fenn. Az ország az 1940-es években két háborút is vívott keleti szomszédja ellen, amellyel 1300 kilométeres határon osztozik. A két háború során százezer finn halt meg, az ország pedig területének tizedét vesztette el.

„Szisztematikusan fejlesztettük katonai védelmünket pontosan az olyan fajta hadviselésre, amelyet Ukrajnában folytatnak, a tűzerő, a páncélosok és a légierő masszív alkalmazásával. Ukrajna kemény falat Oroszország számára, és Finnország is az lenne” – mondta Kivinen.

Az 5,5 milliós ország háborús csapata 280 ezer fős, ezen felül van még 870 ezer tartalékos katona is. Finnországban sok más nyugat-európai országgal szemben a hidegháború vége után sem törölték a sorkötelezettséget. Európa egyik legerősebb tüzérségi arzenálját építették ki, és 370 km hatótávolságú cirkálórakétákkal is felszerelkeztek. Az ország GDP-jének 2 százalékát költik védelemre, ez magasabb, mint sok NATO-tagország esetében.

Finnország most négy új hadihajót, illetve 64 F-35-ös vadászrepülőgépet rendelt, de tervezik még 2000 drón megrendelését is. (Guardian)

Neked Ajánljuk