Ferenc pápa egyelőre kórházban marad – Origo

Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, amely nem adta meg a pontos időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba.

A közlemény hangsúlyozza, hogy Ferenc pápa folytatja a sebészi beavatkozás után előírt kezeléseket, valamint a rehabilitációt annak érdekében, hogy mielőbb visszatérhessen a Vatikánba.

A szentszéki sajtóközpont hozzátette, hogy Ferenc pápa az utóbbi napokban találkozott a Gemelli kórház más betegeivel.

Ferenc pápa hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot mond a római Gemelli-klinika egyik erkélyén 2021. július 11-énForrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Az egyházfő elsősorban azokat kíséri gondolataival, akik ágyban betegeskednek, és nem tudnak hazatérni: ezt az időszakot éljék meg lehetőségként, még ha fájdalommal is telik, és legyenek nyitottak és gyengédek a szomszéd ágyon fekvő testvéreik iránt, akikkel megosztják az emberiség egyforma törékenységét – olvasható a közleményben.

A 84 éves Ferenc pápán július 4-én este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat. A háromórás sebészi beavatkozást teljes altatással végezték.

A Vatikán által kiadott korábbi közlemények szerint Ferenc pápa már önállóan táplálkozik és mozog. A Gemelli kórház tizedik emeletén található pápai kórterem balkonjáról mondta el vasárnapi beszédét.
Sajtóértesülések szerint Ferenc pápa kórházi tartózkodását eredetileg néhány naposra tervezték, de hosszabbá vált, és valószínűleg a következő napokban térhet vissza a Vatikánba.

Első hivatalos programja augusztus 4-re van kitűzve, amikor az addig felfüggesztett szerdai általános audienciákat kell újraindítania.

Neked Ajánljuk