Ferenc pápa befejezte szlovákiai látogatását – Index.hu

Befejezte négynapos szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki a pozsonyi repülőtéren tartott rövid búcsúceremónia után kíséretével visszarepült Rómába – adta hírül az MTI.

A katolikus egyházfőt a pozsonyi repülőtéren a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, Zuzana Caputová államfő, Boris Kollár parlamenti elnök és Eduard Heger kormányfő búcsúztatta. A búcsúceremónián több más egyházi és állami tisztségviselő is jelen volt.

Ferenc pápa elutazását közvetlenül megelőzően Sasváron (Sastín), a pálos rendi Fájdalmas Szűzanya kegyhelyen tartotta meg látogatását lezáró búcsúmiséjét. A szentatya szlovákiai látogatását lezáró homíliát hivatalos adatok szerint mintegy ötvenezren hallgatták a helyszínen. A szertartás végén a pápa köszönetet mondott a meghívásért, megáldotta az összegyűlteket, majd ajándékként elhelyezett egy aranyrózsát a Fájdalmas Szűzanya szobránál, és elbúcsúzott az ország lakóitól.

Ferenc pápa, akinek személyében negyedik alkalommal látogatott katolikus egyházfő Szlovákiába, vasárnap délután érkezett Pozsonyba. A pápát hétfőn az államfő fogadta a pozsonyi elnöki palotában, ahol a szentatya a szlovákiai politikai vezetők, a diplomáciai testületek és a civil társadalom képviselői előtt mondott beszédében a koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel. Az elnöki fogadás után az egyházfő a Szent Márton-székesegyházban a szlovákiai katolikus egyház tagjaival találkozott, majd később a helyi zsidó közösség képviselőivel, illetve este szálláshelyén, az apostoli nunciatúrán a pozsonyi parlament elnökét, Boris Kollárt és a szlovák kormányfőt, Eduard Hegert is fogadta.

Neked Ajánljuk