Kalandosan alakult Lewis Hamilton számára a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati sprintje: már az első kanyar előtt összeakadt Pierre Gasly, majd Sergio Pérezzel ért össze. A táv utolsó harmadában Mick Schumacherrel vívott késhegyre menő küzdelmet – sikeresen –, így nyolcadikként intették le.

„Kiforogtak a kerekeim a rajtnál, ezért többen is elkezdtek támadni” – magyarázta a Mercedes versenyzője, hogyan kezdődött a kálváriája. „Utána Pierre rám húzta az autót, és egyszerűen sehova nem tudtam menni. Ezután határozottan nem úgy, mint reggel, de vezethető maradt az autóm, amiért hálás vagyok.”

„Szerencsés vagyok, amiért be tudtam fejezni az első kört, azért pedig hálás, hogy célba ért, és még pontot is szereztem” – tette hozzá a hétszeres világbajnok, aki 94 ponttal jelenleg hatodik az összetettben.