Ételfutárként dolgozik Németországban az afgán kommunikációs miniszter – Index.hu

Két évig dolgozott az afganisztáni kormányban kommunikációs miniszterként, most Lipcsében ételfutár. 

Szajed Szadaát valamit sejthetett már a tálibok visszatéréséről, vagy csak nem akart a célpontjukká válni, így tavaly decemberben jobbnak látta elhagyni az országot egy jobb, de legalábbis egy biztonságosabb élet reményében. 

Sokan bírálták, hogy ilyen munkát vállalt azután, hogy 2018-ig tárcavezető volt, de Szadaát szerint a munkának nincs szaga. 

„Nincs miért szégyenkeznem” – szögezte le a 49 éves brit-afgán kettős állampolgár a Reutersnek, hozzátéve, hogy azért mondott le anno, mert összekülönbözött a Asraf Gáni volt elnök körével. 

Hogy miért éppen Németországban kötött ki? Brexit, és úgy látta, az Európai Unió gazdasági motorjában jobb kilátásai lesznek a telekommunikációs piacon. Csak az a baj, hogy nem tud németül, így egyelőre a hajára kenheti a két diplomáját, melyeket kommunikációban és információs technológiában szerzett. 

Így napi hat órában ételfutárkodik, négy órában pedig egy német nyelviskolában tanul, amíg fel nem húzza a nyelvtudását ahhoz, hogy képzettségéhez megfelelő állást találjon. Azt a Reuters nem pedzegeti, hogy Németországban azért vannak olyan nemzetközi vállalatok, ahol az angol a munkanyelv. 

A hírügynökség rámutat: a NATO-erők afganisztáni kivonulásával Németországban 130 százalékkal emelkedett az afgán menedékkérők száma az év elejéhez képest. A német hadsereg csütörtökön jelentette be, hogy befejezte mentőakcióját a kabuli repülőtéren, az utolsó katona röviddel a robbantásos merénylet elkövetése előtt hagyta el az országot. 

Pénteken viszont már arról számoltak be Berlinben, hogy még így is több száz német állampolgár tartózkodik Afganisztánban, a német állam védelmére jogosult afgánok száma pedig meghaladta a tízezret.

Neked Ajánljuk