Elpusztíthatják Pablo Escobar vízilovait – 24.hu

Pablo Escobar, a hírhedt kolumbiai drogbáró 1993-ban halt meg, hatásai azonban még ma is érezhetőek az országban. Escobar örökségéhez tartoznak azok a vízilovak is, melyek egykor birtoka, Hacienda Napoles állatkertjében éltek. Egy új vizsgálat alapján az állatok olyan sikeresen szaporodtak, hogy már fenyegetést jelentenek a helyi élővilágra és az emberekre – írja a CNN.

A populáció elhagyta eredeti otthonát, és egyre terjeszkedik a Magdalena folyó völgyében.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a vízilovakat ki kell irtani, hogy elkerüljék az invázió negatív hatásait, más szakértők szerint ugyanakkor csak ivartalanítani kellene az egyedeket.

Az 1980-as években Escobar egy hímet és három nőstényt hozatott birtokára. Halála után egzotikus állatainak jelentős részét elszállították, a vízilovak viszont maradtak, mert túl bonyolult lett volna befogni őket. Az élőlények hamar elkezdték meghódítani a környéket, a kormány pedig a kiirtás mellett döntött, a közvélemény nyomására azonban végül elvetették az ötletet.

Raul ARBOLEDA / AFP

2011 és 2019 között négy hímet és két nőstényt is ivartalanítottak, ennek viszont nem volt jelentős hatása a populációra. A becslések alapján 2012-ben 35 víziló élt a térségben, mára számuk a 80-at is elérheti.

A kutatók szerint az állatok ürüléke befolyásolhatja a helyi vizek oxigénszintjét, ami veszélyes lehet a halakra és az emberekre. A szakértők attól is tartanak, hogy nőni fog a betegségek átadásának kockázata a vízilovak és a helyiek között. Az élőlények a termést is fenyegetik, és gyakran agresszívan viselkednek.

Enrique Zerda Ordóñez, a kolumbiai Nemzeti Egyetem biológusa úgy gondolja, a kiirtás egyszerűbb megoldás lenne, mégis a sterilizálást kellene választani. Az állatok elpusztítása ellen szól, hogy bár a vízilovak veszélyesek lehetnek, a régió lakói már megszokták jelenlétüket, és egyfajta látványossággá váltak.

Neked Ajánljuk